|
|
|
|
Szegedo reformkör
|
Szeged reformkör BBC ---------------- London, 1989. május 20. (Sally Acroyd) Panoráma
Szegedről jelenti budapesti tudósítónk, hogy az MSZMP több mint négyszáz reformere a párt új programjának szükségességéről folytatott vitát, hogy az MSZMP felkészüljön a többpárti választásokra. Sürgették a párt struktúrájának és politikájának radikális változását is. A küldöttek több mint száz újonnan alakított reformkörből érkeztek. - Egy hónappal ezelőtt, amikor a reformpolitika hívei első országos találkozójukat tartották, a fő kérdés még az volt, hogy vajon kiváljanak-e a párt centrumvonalából és önállóan induljanak-e a jövőre esedékes többpártrendszerű választásokon. Ezúttal viszont arról tanácskoztak, hogy miként vehetik át ők maguk a kommunista pártot. Ezért most új programot dolgoztak ki, melyet a vezetőség elé terjesztenek. A mai szegedi találkozón több felszólaló is sürgette egy idő előtti pártkongresszus összehívását, amelyen elfogadnák az új politikai irányvonalat és szükség esetén új vezetőket is választanának. Mint az egyik felszólaló hangoztatta, ílymódon egy békés átalakulást hajthatnának végre. Igaz ugyan, hogy őszre már összehívtak egy rendkívüli pártértekezletet, a reformpolitika hívei azonban azt szeretnék, ha kongresszus fogadná el követeléseiket. A szegedi találkozó küldöttei ma külön munkacsoportokban foglalkoztak a párt szervezeti felépítésével, valamint a történelmi és gazdasági kérdésekkel. A történelmi kérdéseket taglaló csoport vezetője a sajtóértekezleten úgy fogalmazott, hogy a mult újjáértékelésében egészen a lenini időkig kellene visszamenni, vagyis addig az időszakig, amelyben Lenint a kommunista világ még mindig egyfajta szentnek kijáró tisztelettel övezte. A szegedi tanácskozás egyik vezéralakjára, Pozsgay Imrére egyre inkább a Grósz Károlyi pártvezetéshez intézett kihívás fő egyéniségeként tekintenek. (folyt.)
1989. május 20., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Szeged reformkör - 7/1. folyt.
|
Grósz ugyanis nyilvánvalóvá tette: nem helyesli azt, hogy a párt reformkörei összefognak azokkal a csoportokkal, amelyek nyomást gyakorolnak az MSZMP-re. +++
1989. május 20., szombat
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|