Rendszerváltás és az MTI

	Szovjet-kínai csúcs (1.rész)
Hídverés 1989. május 9. (MTI-Press) - Panfilov és Jining nevét valószínűleg még az útleírások, a földrajztudomány kedvelői sem igen ismerik, hiszen két, nem különösen jelentős belső-ázsiai településről van szó. Mégis, a véletlen furcsa összjátékaként manapság szinte szimbolikus értelmet tulajdoníthatunk annak, hogy e kazahsztáni városka, illetve a határ túlfelén lévő kínai város között indult be a közelmúltban az első rendszeres szovjet-kínai autóbuszjárat. A dologban természetesen nem a közlekedési haszon, vagy a Horgosz határfolyón átívelő új híd az igazán lényeges, hanem a jelkép: egy újabb összekötő kapocs létesült a két hatalmas szomszéd ország között, eggyel szaporítva az együttműködés, a közeledés mind nyilvánvalóbb jeleit. Összekött szálak Úgy tűnik, lassan valóban végéhez közeleg egy korszak. Moszkva és Peking viszonya az elmúlt évtizedekben, sajátos, hullámvasútszerű görbét követett: gondoljunk csak a kínai forradalom győzelme utáni időszak testvéri kapcsolataira, a koreai "meleg" és a hidegháború éveinek összefogására, az idológiai ellentétek fokozatos felerősödésére, az úgynevezett nagy ugrás, majd a kulturális forradalom periódusára. De a címszavakba sűrített multidézés tovább is folytatható, az 1968-as mélyponttól, amikor fegyveres incidensekre is sor került a kínai és szovjet határőrök között, a hetvenes éveken át, amikor Peking látványosan nyitott az Egyesült Államok felé, az évtized végéig, amikor a Kambodzsában bekövetkezett vietnami és az Afganisztánban vállalat szovjet katonai szerep nyomán ismét rendkívül fagyossá vált a viszony. Érezhető változás csak a nyolvanas években jelentkezett. A lassú olvadást különösen az a (persze nem egyforma, de kölcsönösen figyelemmel követett) reformfolyamat gyorsította fel, amely az elmúlt években mind a Szovjetunió, mind pedig Kína mindennapjait, társadalmi-gazdasági fejlődését jellemezte. Lépésről-lépésre összekötötték a hajdan elszakított szálakat, megélénkültek a kulturális, sport és turisztikai kapcsolatok, gyorsan bővült a kereskedelmi forgalom, fokozatosan normalizálódott az államközi viszony, sőt beindult a pártkapcsolatok helyreállítása is. Rendszeressé váltak a diplomáciai tárgyalások, a világpolitika mind több kérdésében került közelebb a két ország álláspontja. (folyt.) 1989. május 9., kedd 14:12
Vissza »

	Szovjet-kínai csúcs (2.rész)
Mindezt a jelek szerint betetőzheti Mihail Gorbacsov május 15-től tervezett látogatása, az a pekingi vizit, amely nem csupán a kétoldalú viszony csúcsszintre emelésével, hanem a nemzetközi helyzet egészére való kihatása miatt is teljes joggal foglalkoztatja hónapok óta a szakértőket. Három évtized múltán Lezárni a múltat, s utat nyitni a jövő felé - ez a szándék tükröződött az utóbbi hetek pekingi megnyilvánulásaiból is. Tegyük persze rögtön hozzá, hogy a csúcstalálkozó önmagában - bármennyire kedvező előjelekre utalhatunk is - nem oldja, nem is oldhatja meg a két ország közt fennálló valamennyi érdekellentétet. Az egykori igen szoros viszony helyreállítását nem is reméli egyetlen reális módon gondolkozó megfigyelő sem. Sőt, a pekingi csúcs még a normalizálódási folyamat befejeződésének sem tekinthető, legfeljebb betetőzésének, az viszont kétségtelen, hogy megadhatja a szükséges lendületet a viszony oly régen vár teljes normalizálásához. Igaz, ellentétekre továbbra is kell számítani, de az eddig elért előrehaladás sem csekély. A Pekingben hajdan sokszor emlegetett "három akadály" terén például világosan tetten érhető a Szovjetunió jószándéka: idén befejeződött az afganisztáni csapatkivonás, belátható közelségbe került a kambodzsai válság megoldása, a vietnami egységek távozása, s jelentősen csökkent a katonai szembenállás, például a Mongóliában állomásozó szovjet alakulatok létszámának jelentős mérséklésével. Kétségtelenül egy korszak záródik le, mégpedig - láthattuk - egy igen hosszú korszak. Utoljára éppen három évtizeddel ezelőtt, 1959-ben tartották az utolsó csúcsszintű eszmecserét; annak idején Nyikita Hruscsov és Mao Ce-tung folytatott egymással megbeszélést, enyhén szálva immár hűvös légkörben. Most viszont joggal remélhető, hogy a tárgyalások hangulata, a Teng Hsziao-pinggel tervezett találkozó kimenetele megfelel majd az előzetes várakozásoknak. A hídverés persze szimbolikus és elengedhetetlen tett, ám még fontosabb talán, mi következik utána, hogyan alakul - konkrét és átvitt értelemben egyaránt - a forgalom az egymás felé megnyílt utakon. Panfilov és Jining között, mint a jelentések tudatták, akad még gond, mindkét irányból a határvonalig jár csak a busz, s a folyó túlfelén kell átszállni a másik fél tovább induló járművére, miután az utasok gyalog átsétáltak a frissen felavatott hídon. Remélhetőleg a politikai országutakon is mihamarabb rátalálnak a "közvetlen járat" zökkenőmentesebb lehetőségére - ezt kívánja mindkét ország, s egyben a világ érdeke is.+++ Szegő Gábor MTI-PRESS 1989. május 9., kedd 14:13
Vissza »