|
|
|
|
Tanácskozott az MSZMP budapesti reformköre (1. rész)
|
1989. április 27., csütörtök - A párttörvény tervezetéről, a reformkörök szerveződéséről, s más aktuális kérdésekről folytattak élénk vitát szerdán a késő esti órákig húzódóan az MSZMP budapesti reformkörében. Az immár hagyományosan megrendezett fórumon több mint kétszázan gyűltek össze, hogy elsőként beszámolót hallgassanak meg a budapesti pártbizottság legutóbbi üléséről, amelyre meghívást kaptak a reformkör képviselői is. Értékelésük szerint hasznos volt a kapcsolatfelvétel létrejötte, a pártbizottság készségét mutatja az együttműködésre a Baloldali Alternatív mozgalommal, s a Münnich Ferenc Társasággal is. A testületi tanácskozáson csupán a pártkongresszus megtartásának kérdésében mutatkozott véleménykülönbség: míg a pártbizottság országos értekezlet összehívását szorgalmazta a ,,reformkörösök,, kongresszus összehívása mellett voksoltak.
Túlszabályozottnak ítélték a reformkör résztvevői a párttörvény tervezetét, amely - véleményük szerint - nem alkalmas pártok működtetésének szabályozására. Számosan úgy foglaltak állást, hogy nincs szükség a törvényre, mert az egyesülési törvény kiegészítéseként is betöltené funkcióját. Mások úgy fogalmaztak: megalkotása mellett szól az, hogy a jelenlegi alkotmány szövegezése már nem felel meg a realitásoknak. Kitűnt a vitából annak felismerése is, hogy a párttörvény előkészítési szakaszában a különböző politikai szerveződésekkel közösen kell kialakítani a törvényjavaslatot. Az eszmecserén megvitatták a reformkörök alakulásának helyzetét is. Szabad szerveződésüknek továbbra sincs akadálya - állapíthatták meg. A legfontosabb azonban a területi szerveződés, ugyanis nem lehet figyelmen kívül hagyni a választások közeledtét, amikor az MSZMP-nek is a ,,porondon,, kell lennie. A tanácskozáson is többen jelezték, hogy már alakítottak, illetve szándékoznak alakítani reformköröket a kerületekben, Budapesten számuk immár tizenötre tehető. Hosszas vita alakult ki a fórumon a Magyar Függetlenségi Párt közelmúltbeli nyilatkozatáról, amelyben elszámoltató bizottság létrehozását sürgették. A reformkör résztvevői nem tartják járható útnak a személyek és szervezetek múltjában való vájkálást ezen a címen. Ugyanakkor úgy ítélték meg, hogy az MSZMP-nek a megújulás érdekében mindenképpen el kell végeznie az önvizsgálatot, de nem szabad megengedni, hogy leszámolás hangulat alakuljon ki az országban. (folyt.köv.)
1989. április 27., csütörtök 09:40
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|