|
|
|
|
Reformműhely - Tanácskozás Kecskeméten (2. rész)
|
A korábbi politika, a diktatúra sztálini formája ugyanis magába szívta a társadalom, a gazdaság számos területét, s ilyen körülmények között az ország kormányozhatatlanná vált. A politikai intézményrendszer reformjának, a modellváltásnak tehát az a lényege, hogy a politika szakítson azzal a szemlélettel, azzal a gondolkodással, ami a társadalmi-gazdasági folyamatok szabályozása miatt szakadatlanul a hatalom újabb és újabb akkumulálására kényszeríti. Pozsgay Imre kifejezte azt a meggyőződését, hogy az MSZMP jó úton van ahhoz, hogy ezt a modellváltást megoldja. Nyers Rezső annak hangsúlyozásával kezdte előadását, hogy csupán józan reálpolitikával ma már nem lehet kitörni nehéz gazdasági helyzetünkből: mára - mondotta - kényszerűséggé vált a széles körű reform. Ezután arra mutatott rá, hogy teljes körű piacgazdaság kiépítésére van szükség, ami az államtól is új felfogású gazdaságpolitikát igényel. Ezzel összefüggésben napirenden van a gazdasági demokrácia honi viszonyainknak megfelelő kifejlesztése, aminek lényege, hogy a tömegek a politikai pártok és a társadalmi mozgalmak révén, széles körű ellenőrzést valósítsanak meg a legfontosabb gazdasági döntések felett. A következő három-négy év tennivalóiról szólva kiemelte, hogy a piacgazdaság kiépítésében aktív szerepet kell hogy kapjon a tulajdonosi érdek; társadalmasítottabb formákat kell kialakítani a korábbi monolitikus és meglehetősen bürokratikus állami tulajdonforma helyett. A továbbiakban részletesen szólt arról, hogy a gazdaságpolitika reformjának kettős célt, a pénzügyi stabilitás folytatását és keresztülvitelét, valamint a gazdaság kitörését kell szolgálnia. A súlypontot az ország pénzügyi helyzetének stabilizálásáról át kell helyezni a gazdaság kimozdítására, egy új minőségű gazdasági fejlődés elindítására. Ez jelentős kockázatot is rejt magában. Nyers Rezső szólt arról is, hogy mit várhatnak a reformtól a dolgozó emberek. Mint mondta, a reformtól egy-két évig biztosan nem várható az életszínvonal javulása, s az is lehet, hogy az emberek életszínvonala, ha nem is a korábbi ütemben, de némileg esetleg tovább csökken. Először arra van reális lehetőség, hogy a fogyasztás csökkenését állítsuk meg, s csak utána kerülhet sor a reálbérek szintentartására, majd az életkörülmények érdemi javítására. (MTI)
1989. április 15., szombat 12:51
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|