|
|
|
|
Nyílt levél a KISZ kongresszushoz (2. rész) (OS)
|
Csak ezeken belül képzelhetők el egységes szerveződési elvek és stratégiai jellegű politikai szövetség. Így válhat lehetővé, hogy a markáns különbségek ne vezessenek a szövetség szétzilálásához, hanem a politikai szolidaritásra épülő együttműködés lehetőségét teremtsék meg. A koalíciók szövetsége ne jelentsen szorosabb kötődést, mint érdekegyeztetést, információcserét és eseti közös politikai fellépések szervezését. Koalícióra kívánunk lépni mindazokkal, akik - a szocializmust politikai mozgalomnak tekintik. Olyannak, amely a gazdasági hatékonyság kizárólagossága helyett a hatékonyság és igazságosság szempontjainak együttes érvényesítésére törekszik, az esélyegyenlőség elvét, valamint az alapvető emberi szabadságjogokat egyenrangú értékként kezeli; - vezérlő politikai normájuknak - akárcsak mi - a toleranciát, a tisztességet, a nyitottságot tartják; - elfogadják, hogy céljainkat csakis eszközeink, választott működési elveink hitelesíthetik. Bontsuk le az apparátus-elvű szervezetet Olyan demokratikus működést kívánunk megvalósítani, amely lehetővé teszi a többségi akarat érvényesülése mellett a kisebbségi vélemények védelmét, többségivé szerveződésének tisztázott, garantált lehetőségét. Tevékenységünk legfontosabb színterei a tagok elsődleges csoportosulásai, amelyek maguk határozzák meg, hogy milyen szint döntését fogadják el maguk számára kötelezőnek. Gazdasági erőforrásainkkal normatív elosztás alapján - teljes egészében - ezen csoportok rendelkeznek. Elveinkből következően politikai szövetségeseinket a reformkommunisták és a szociáldemokraták soraiban keressük, együttműködésre törekszünk politikai normáink szerint működő más politikai áramlatok képviselőivel is. Küldöttek Ne hagyjátok, hogy semmivé váljon a magunk teremtette lehetőség Ne a túlélésre, új politikai szövetségünkre szavazzatok Aláírók: Bajnai Gordon, az UDSZ ügyvivő testület tagja, Bakos Sándor, a KISZ KB tagja, Bartha Imre, a KISZ Eger Város első titkára, Faragó József, az UDSZ ügyvivő testület tagja, Gasztonyi Tamás, a KISZ Győr V. első titkára, Gyurcsány Ferenc, a KISZ KB titkára, Horváth Gyula, az UDSZ ügyvivő testület vezetője, Isó Vince, a KISZ Zala MB első titkára, Kovács Lajos, a KISZ Somogy MB elnöke, Petri László Debreceni Diákszövetség, Rabi Béla ÉFSZ-tag, Schiffer András Új Dimenzió Mozgalom, Székely László, a Baloldali Fiatalok Szövetsége ideiglenes ügyvivője, Szilvásy György, a KISZ szóvivője. (OS)
1989. április 10., hétfő 16:21
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|