|
|
|
|
Március 15-i ünnepségek (13. rész) - Független szervezetek (4. rész)
|
A Szabadság térről a tömeg egy része közvetlenül a Kossuth térre ment. Mások előbb a Batthyány-örökmécseshez vonultak, ahol nemzetiszínű, Kossuth-címeres zászlók díszsorfala között elhelyezték az emlékezés, a kegyelet virágait. A különböző szervezetek nevét és jelszavait hirdető transzparenseket magasra emelve, folyamatosan érkeztek a Kossuth-térre az ünneplő csoportok. Elénekelték a Himnuszt, majd félperces némasággal, meghajtott zászlókkal emlékeztek meg azokról, akik 1956. október 25-én vesztették életüket a Kossuth téren. Ezután Orbán Viktor, a Fiatal Demokraták Szövetségének képviselője tartott beszédet. Kétségét hangoztatta a hatalom őszinteségét illetően, és ezzel indokolta, hogy a FIDESZ nem volt hajlandó a közös ünneplésre. ,,Mi csak magunkban bízhatunk. Abban hiszek, hogy közös akarattal, képesek vagyunk békés úton visszavezetni Magyarországot 1848 eszményeihez,, - mondta. Követelte egyebek között a szabad választásokat, az egyenlő gazdasági és jogi feltételek megteremtését a politikai szervezetek működéséhez, a Munkásőrség feloszlatását. A másik Kossuth-téri szónok Kis János, a Szabad Demokraták Szövetségének képviselője volt. ,,Békés átmenetet akarunk, nem újabb nemzeti katasztrófát. Félmegoldásokkal azonban nem érhetjük be,, - hangoztatta. Szerinte a válságból csak nemzeti összefogással lábolhat ki az ország. Szorgalmazta, hogy előbb teremtsék meg ,,a demokratikus pártok és mozgalmak koalícióját, hogy az MSZMP-nek erős, megkerülhetetlen vetélytársa és tárgyalófele legyen,,. A Kis János beszédét záró jelszót - Szabadságot, demokráciát - hosszasan skandálta a tömeg. A beszédek után - azok nevében és azok helyett, akik nem ünnepelhetik szabadon március 15-ét - a jelenlévők elénekelték a Székely-himnuszt. A Kossuth-téri megemlékezés a Szózattal zárult. Ezután a menet - az Alkotmány utca, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Szent-István körút és a Margit-híd érintésével - elindult a Bem tér felé. (folyt. köv.)
1989. március 15., szerda 16:44
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|