|
|
|
|
Vas megyei KISZ küldöttgyűlés
|
1989. március 18., szombat - Hatórás vita után csupán egyetlen konkrét kérdésben született döntés a KISZ Vas megyei küldöttgyűlésén, amit szombaton tartottak Velemben. Eszerint az ifjúsági szövetség vasi tagjai csatlakoznak a KISZ Központi Bizottságának politikai platformjához.
Erről egyébként a csaknem nyolcezer vasi KISZ-tagot képviselő 79 küldött közül csak 61 szavazott, ugyanis a többiek távol maradtak a szavazástól. A döntés előtt a szombathelyi középiskolások küldöttei bejelentették, hogy a középiskolás KISZ-esek hamarosan megalakítják a vasi diákszövetséget, amely önálló testület lesz, és nem kíván részt venni a KISZ megyei utódszervezetének munkájában. Az ifjúgárda küldöttei ugyancsak az önálló szervezetté alakulással indokolták a távolmaradásukat a szavazástól. Eszerint rövid időn belül már három ifjúsági szervezet működik Vas megyében. A küldöttek szekciókban vitatták meg a KISZ jövőjével összefüggő kérdéseket, az ott elhangzottakat plenáris ülésen összegezték. Legtöbben azt az elképzelést támogatták, hogy a KISZ utódszervezetének megyei jogutódja tagszervezeti szövetségként tevékenykedjen, s így próbálja megteremteni az önálló működéshez szükséges feltételeket. Más javaslat szerint önálló baloldali szervezetek koordinációs tanácsa lépjen a megyei KISZ-bizottság örökébe. A politizálás legalkalmasabb színtere többek szerint: a lakóterület. Számos vélemény hangzott el a rétegszervezetekről; voltak, akik megkérdőjelezték ezek szükségességét, mások inkább a rétegszervezetek politikai munkájának az erősítését szorgalmazták. Egyetértettek a küldöttek abban, hogy a KISZ közelgő kongresszusa után megalakítandó megyei tagszervezet stratégiai szövetséget alakítson ki az MSZMP megyei bizottságával. A küldöttgyűlésen megválasztották a KISZ kongresszus vasi küldötteit, majd megyei ügyvivői csoportot hoztak létre, amely a következő küldöttgyűlésig ellátja a teendőket. (MTI)
1989. március 18., szombat 19:15
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|