|
|
|
|
A független képviselők csoportjának ülése (1. rész)
|
1989. február 27., hétfő - Az MSZMP Politikai Bizottsága Szűrös Mátyást, a Központi Bizottság titkárát, a Parlament külügyi bizottságának elnökét javasolja az Országgyűlés elnöki tisztének betöltésére - jelentette be Fejti György, az MSZMP Központi Bizottságának titkára hétfőn, a független képviselők csoportjának a Parlamentben rendezett ülésén.
Az MSZMP Politikai Bizottságában tartott konzultáció során a jelölésnél Pozsgay Imrének és Nyers Rezsőnek, a Politikai Bizottság tagjainak, államminisztereknek a személye is felmerült, mert a párt álláspontja szerint az Országgyűlés elnöki tisztének betöltésére olyan személyt kívánatos megválasztani, aki országosan ismert, közmegbecsülésnek örvend és kellő politikai tekintéllyel rendelkezik - hangsúlyozta Fejti György. Hozzátette: az Országgyűlés új ügyrendje szerint a Parlament elnökének választására jelölőbizottságot kell felállítani, ez a jog a Hazafias Népfrontot illeti meg. A hozzászólók közül Avar István (Budapest) úgy vélekedett: fontos, hogy a házelnök ne csak politikai, hanem jogi értelemben is tisztában legyen a Parlament lehetőségeivel, ezért ő személy szerint egy jogász mellett szavazna. Varga Imre (országos lista) megdöbbenésének adott hangot Pozsgay Imre és Nyers Rezső esetleges jelölésével kapcsolatban. Úgy tűnik, mintha a pártvezetés jövőben ezt a két személyt nem venné tekintetbe - mondotta. Szűrös Mátyás jelölésével azonban egyetértett. Bánffy György (Budapest) még sarkosabban fogalmazott, szerinte súlyos politikai hiba lenne Pozsgay Imre és Nyers Rezső jelölése; arra utalna, hogy az egyes vezetőkkel kapcsolatos pártdöntéseket a kapkodás jellemzi. Morvai László (Budapest) vitatkozva az előtte szólókkal kifejtette: a Parlament tekintélyének növelését jelentené, ha markáns politikai személyiség kerülne a Tisztelt Ház élére. Az elhangzottakra reagálva Fejti György elmondotta: a házelnöki funkció felértékelődőben van. Az Országgyűlés elnöke komoly politikai súllyal rendelkezhet a jövőben, tevékenysége alapvetően befolyásolhatja a kormányzat és a Parlament egészséges, eredményes együttműködését. (folyt.köv.)
1989. február 27., hétfő 15:01
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|