|
|
|
|
A Hévízi tó védelmében - miniszteri szemlét tartottak
|
1989. február 18., szombat - A ,,Hévíz kontra bauxitbányászat,, ügyben miniszteri szemlét tartott a helyszínen a négy érintett tárca képviselője szombaton. Beck Tamás kereskedelmi, Berecz Frigyes ipari, Csehák Judit szociális és egészségügyi, valamint Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter első útja a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat vízkiemelési központjának számítógépes vezérlőtermébe vezetett. Fazekas János, a vállalat igazgatója bemutatta azt az ellenőrző rendszert, amely 20 másodpercenként jelzi a vízkiemelés mértékét. Ez egyébként ebben az évben nem érte el a vízügyi hatóság által engedélyezett percenkénti 220 köbmétert. A tájékoztató rámutatott arra is, hogy a bányászat éppen környezetvédelmi okokból lemondott Nyírád környékén mintegy 10 millió tonnányi érc kitermeléséről, s meggyorsította a termelést ott, ahol a legnagyobb mennyiségű vízkiemelésre van szükség. 1993-ban már termelnek a Hévízi tóra veszélytelen csabpusztai lelőhelyen. A bányászati tájékoztató után a miniszteri szemle résztvevői a Hévízi tó állapotáról kapnak részletes tájékoztatót a a vízügyi szakemberektől, a kórház és a település vezetőitől. A miniszteri szemle sajtótájékoztatóval fejeződik be. (MTI)
1989. február 18., szombat 10:48
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|