|
|
|
|
Németh-Vranitzky - sajtóértekezlet (3. rész)
|
A bevezető nyilatkozatok után Németh Miklós válaszolt az újságírók kérdéseire. A Népszabadság tudósítója a világkiállitás magyar előkészületeiről érdeklődött. A miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a kormány legutábbi ülésén ugy döntött: az előkészületekről, a szervezési-finanszírozási kérdésekről tájékoztatót ad az országgyűlés legközelebbi ülésszakán. A kormány eddig sem rejtette véka alá terveit, arról széles körben tájékoztatta a társadalmi, érdekképviseleti szerveket, köztük a különféle alternatív mozgalmakat is. Az eddigi eszmecserék alapján megállapítható: nagy nemzeti vállalkozásnak tartják a világkiállítást, amely képes a magyar gazdaságba lendületet vinni, s amely elősegitheti egy nemzeti összefogás, közmegegyezés létrejöttét. A világkiállítás előkészítő munkálatai költségszámításai folytatódnak, előreláthatóan április elején tűzi napirendjére ismét a kérdést a kormány. Ekkor születik végleges döntés, amelyről ismét tájékoztatást kap majd az országgyűlés. Németh Miklós elmondta: Vranitzky kancellárral megállapodtak abban, hogy a szervezési, vállalkozási, nemzetközi finanszírozásii kérdésekben Ausztria és Magyarország szorosan együttműködik. Egy NSZK-ból érkezett újságíró azt tudakolta az MSZMP ülésével kapcsolatban, hogy az 1956-os események újraértékelése nyomán elképzelhető-e Nagy Imre rehabilitálása. Megkérdezte továbbá, az 1990-es választásokon az MSZMP megosztja-e a hatalmat más párttal. Németh Miklós hangsúlyozta: azt az egyoldalú értékelést, amely az elmúlt háromm évtizedben az 1956-os tragikus eseményekről kialakult, árnyaltabbá tette a Központi Bizottság munkabizottságának jelentése. A kormányfő ugyanakkor rámutatott, hogy a KB értékelése nem lezárt, további kutatásokra, és az akkori nemzetközi feltételek gondos mérlegelésére van szükség. ,,Tudnunk kell azt is, hogy a párt mellett az embereknek is van véleményük a történelemről. Kívánatos lenne, hogy a múlt értékelése ne ossza meg a társadalmat, hanem megegyezés szülessen; kívánatos lenne, hogy a párt értékelése és a közértékelés közeledjen egymáshoz,, - mondta. (folyt.)
1989. február 13., hétfő 16:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|