|
|
|
|
A Nyilvánosság Klub sajtótájékoztatója - Az MTI véleménye (1. rész)
|
1989. január 23., hétfő - A Nyilvánosság Klub hétfői sajtótájékoztatóján bejelentették: megfigyelő bizottságot hoztak létre, amelynek az a feladata, hogy az egyesület szempontjai alapján figyelemmel kísérje a sajtónyilvánosságot, feltárja az esetleges visszásságokat.
Elmondták: az elmúlt héten vizsgálatot folytattak a Reform című lapnál, a lap egyik szerkesztője Emőd Pál bejelentése alapján. A bejelentés szerint ugyanis a lap az év reformembere címet nem a beérkezett szavazatok nagyságrendje alapján hirdette ki, és szerinte a sorrend sem felelt meg a valóságnak. Mindezt a klub vizsgálata nyomán az ügyvezetőség etikátlannak, az olvasók félrevezetésének minősítette. Ugyanakkor hozzátették, hogy nem tudják bizonyítani a történtek szándékosságát, illetve véletlenszerűségét. A Reform szerkesztősége a klubhoz eljuttatott levelében úgy fogalmazott, hogy az értékelésnél kialakított módszer alapján továbbra is érvényesnek tekinti a végeredményt. Elismerik, hogy a kiírt pályázat nem volt szakszerű közvéleménykutatás, de ezt nem is állították. A kialakult vitában mindkét fél fenntartotta állásfoglalását. A Nyilvánosság Klub képviselői állásfoglalást tettek közzé a lapár-emelésekkel kapcsolatban is. Szerintük a lapkiadás gazdasági szerkezetén az áremelés nem változtatott, továbbra is néhány nagy lapkiadó vállalat uralja a terepet, és továbbra is él a hatalmi érdekeket tükröző dotációs rendszer. A drágítással nem valósult meg az önfinanszírozás. Sürgetik a papírimport liberalizálását, és azt, hogy a lapgazdák bevételeikből fedezzék az előállítási költségeket. A lapterjesztést véleményük szerint versenyhelyzetbe kell hozni. Javasolják, hogy a szaklapok megjelenését alapítványokkal támogassák, és az újságírók bérezésénél a kormány és az érdekvédelmi szervek csak a minimális bérekben egyezzenek meg, a tényleges bért a lap nyeresége határozza meg. A sajtótájékoztatón közölték, hogy megkapták az engedélyt az Országgyűlési Tudósítások című újság hivatalos indításához. A sajtótájékoztatón bírálat érte az MTI-t és több napilapot, mert egyes szervezetek néhány felhívását nem közölték az elmúlt időszakban. (folyt.köv.)
1989. január 23., hétfő 17:25
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|