|
|
|
|
Sajtótájékoztató a Budapesti Tavaszi Fesztivál zenei programjáról
|
1989. január 17., kedd - Világhírű zenészek - többek közt Keith Jarrett zongoraművész, Maurice André trombitaművész - valamint az operaszínpadok nem kevésbé híres énekese, Teresa Berganza is szerepel a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában. Mellettük számos hangversenynek, koncertnek ad otthont a Zeneakadémia, a Budapest Kongresszusi Központ, az Operaház, az Erkel Színház és a Pesti Vigadó.
A március 17-26. között immár kilencedik alkalommal megrendezendő fesztivál gazdag műsorkínálatáról kedden tájékoztatták az újságírókat a Magyar Sajtó Házában. Elhangzott, hogy ez évben - a korábbiakhoz viszonyítva - kevesebb a zenei program, különösen a kortárs zene szerepel kisebb arányban, ám a színvonal ezúttal is kiállja az összehasonlítást bármely nemzetközi zenei fesztivállal. A zeneakadémiai nyitókoncerten a Miskolci Szimfonikus zenekart láthatja a közönség és színpadra lép Gulyás Dénes operaénekes is. Több koncertet ad Kocsis Zoltán, a Liszt Ferenc Kamarazenekar és ismét szerepel a népszerű King,s Singers énekegyüttes. Hangversenyt ad a Zeneakadémián a Szovjetunió Állami Kis Szimfonikus Zenekara, a Budapesti Fesztiválzenekar pedig két alkalommal lép fel a Kongresszusi Központban. Muszorgszkij születésének 150. évfordulójára emlékezve - ugyancsak a Kongresszusi Központban - bemutatják az orosz zeneszerző Salammbo című befejezetlen operájának hat jelenetét. Szintén az operakedvelők számára jelent élményt a Hallei Operaház vendégjátéka. Mivel a tavaszi fesztivál időpontja egybeesik a húsvéti ünnepekkel, két ízben műsorra tűzik Bach Máté passióját az NSZK-beli Wolfgang Gönnenwein vezényletével. A jazz-koncertek sorából - a már említett Keith Jarrett két fellépése mellett - kiemelkedik az amerikai Dizzy Gillespie hangversenye. A tájékoztatón elhangzott, hogy - a tervek szerint - február második felében a Pesti Vigadóban megnyitják a fesztivál jegyirodáját, így az idén először egy helyen válthatók jegyek valamennyi helyszín előadásaira. A jegyárakban viszont nem lesz jelentős változás az előző évhez viszonyítva, így várhatóan a legdrágább belépőkhöz is 300 forint alatti áron juthatnak hozzá a zenekedvelők. (MTI)
1989. január 17., kedd 15:52
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|