|
|
|
|
Világkiállítás - osztrák előkészületek
|
Sebestyén Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Bécs, 1989. január 10. kedd (mti-tud) - Az 1995-re tervezett Bécs-Budapest világkiállítás előkészítésére több fontos lépést határoztak el az osztrák kormány és Bécs vezető képviselőinek kedden lezajlott megbeszélésén, amelyen részt vett Franz Vranitzky kancellár és Alois Mock alkancellár-külügyminiszter is. A világkiállítás ügyében ez volt az első ilyen magas szintű ausztriai tanácskozás.
A résztvevők úgy döntöttek, hogy a nagyszabású rendezvény szervezésének legfőbb osztrák politikai irányító testületeként hattagú bizottságot hoznak létre. Ennek tagja lesz a kormány részéről Robert Graf gazdasági, Ferdinand Lacina pénzügyminiszter és Heinrich Neisser, a Kancellári Hivatal minisztere, valamint Hans Mayr bécsi alpolgármester és a főváros két illetékes tanácsnoka. A bizottság feladatai közé tartozik az is, hogy a közös munkában kapcsolatot tartson és megállapodásokat kössön a magyar szervekkel. A keddi megbeszélésen kimondták, hogy a csúcsbizottság határozataihoz valamennyi tagjának szavazata szükséges. A keddi megbeszélés egy másik döntése szerint a világkiállítás ausztriai részének kivitelezésére tízmillió schilling alaptőkével rövidesen gazdálkodó társaságot alapítanak. Ennek hatáskörébe a kiállítási területen elvégzendő, vállalkozási jellegű munkák tartoznak, mert az infrastrukturális beruházásokat a kormány és a főváros fogja kézben tartani. A létesítendő cég részvénytársaság vagy korlátolt felelősségű társaság formájában fog működni. Alaptőkéjének a kormány és Bécs csak 13-13 százalékát kívánja megtartani, 74 százalékát fél éven belül átadják részben az osztrák tartományoknak, részben magánszemélyeknek. Az osztrák kormány és főváros vezetőinek megbeszélésén a kormánykoalíció mindkét pártja, a Szocialista Párt és a Néppárt kötelezettséget vállalt arra, hogy a Bécs-Budapesti világkiállítás tervét a jelenlegi, 1990 végéig tartó törvényhozási időszak lejárta után is, tehát a legközelebbi országos választások kimenetelétől függetlenül támogatni fogja. +++
1989. január 10., kedd 19:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok:
"Névtelenül: - Nagyon szeretném, ha Ipper Pál eltűnne végre a képernyőről. Vagy talán újabb köpönyeget talált, amit újra forgathat? Nyilvánosan kérnék rá választ.
- Váradi Tibor, Bp. XVIII. Hengersor u. 57.: - A MOZAIK játékban miért mindig Kalán néni tárgyakat lehet nyerni? Miért nem vezetik be pl. a Nilss Horgensont vagy a Pumuklit? Ezek is népszerűek. Azt szeretném közölni, hogy jó lenne, ha a MOZAIKba valamilyen más játékot is betennének.
- 62/44732 GUZJÁN LÁSZLÓ: - Öt héttel ezelőtt nyertem a TORPEDÓN, nyertem egy betétkönyvet, de még nem kaptam meg a nyereményt.
- 648-327 Bánfi Ildikó: - Szeretne játszani a telefonos játékban
- Csepelen, a Kamenyi Bányánál, a 9-es tó főbejáratától 2 km-re elakadtak a "0"-ás utat készítő munkagépek. A munkások teljesen berúgva hagyták ott a gépeket. Hogy lehet ez? Önök mit szólnak ehhez?
- Azt szeretném kérni, hogy a telefonos-játékok telefonszámát több ízben mutassák be még 18.45 előtt!
- A telefonos-játékokat szerintem szüntessék meg, fölösleges pénzkidobás!"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|