|
|
|
|
Vélemények Schulek lemondásáról (1. rész)
|
1989. április 10. hétfő (MTI) - Schulek Ágosttonnak, az atléta-válogatott szövetségi kapitányának sokak számára váratlan lemondása meglehetősen nagy vihart kavart. Az üggyel kapcsolatban már többen is megszólaltak, ezúttal az atlétika mindennapjait is kitűnően ismerő szakembereket kérte fel véleménynyilvánításra az MTI munkatársa. Orendi Mihály, az NYVSSC atlétikai szakosztályának vezetője, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökségénak tagja: - A lehető legrosszabkor érkezett a lemondás. A sportágnak éppen a stabilitásra lenne szüksége, erre Békesi László elnök lemondása után a vezető edző is bedobja a törülközőt. Pont most, mire már ,,beletanult a szakmába,,, két évi működés tapasztalaival a tarsolyában. Schulek Ágostonnak azt tudnia kellett, hogy a szövetségi kapitányi poszt harcokkal teli munka, és talán nem szabadott volna ilyen hamar feladnia. Döntésében, érzésem szerint, érzelmi tényezők is nagy szerepet játszottak, és ez ritkán vezet jóhoz. A sok változás árt a sportágnak. Kozma Mihály, a DMVSC technikai vezetője: - Csak arról tudok véleményt mondani, amit a sajtóból megtudtam. Egy biztos: Schulek az első, aki nyiltan, őszintén kimondta, hogy nálunk az egész atlétikát nem veszik elég komolyan. A sportágak hierarchiájában közel sem az őt megillető helyen áll. Szakály István, a ZTE atlétikai szakosztályának vezetője: - Nagy megdöbbenéssel vettem tudomásul Schulek Ágoston bejelentését, és szeretném, ha visszavonná azt. Azokat a célokat, amiket két évvel ezelőtt kitűzött a honi atlétika elé - elsősorban a sportág tisztasága, a doppingolás megszüntetése - el kell érni, a folyamatot végig kell vinni. Mégpedig neki. Nem szabad, hogy az ÁISH nem szakemberekből álló vezetése ettől eltántoríthassa, többek között azzal, hogy nem adta meg számára az őt jogosan megillető mesteredzői címet. (folyt. köv.)
1989. április 10., hétfő 14:30
|
Vissza »
|
|
Vélemények Schulek lemondásáról (2. rész)
|
Benkő Ákos, az MTK-VM vezető edzője: - Nyugtalanító hatású a lemondás. A jelenlegi helyzet olyan, hogy egységes fellépésre lenne szükség, valamint olyan vezetőre, akit mindenki elfogad. Schulek szakértelmét, nyelvismeretét, határozottságát a doppingkérdésben senki sem vitathatja, és az sem mellékes, hogy az atlétatársadalom nagy többsége számára szimpatikus a személye. A ,,szakma,, valósnak érzi a szövetségi kapitány indokait, hiszen a nehézségeket hosszú évek óta a saját bőrünkön érezzük. A sportvezetésnek régen fel kellett volna ismernie a tényt, hogy az atlétika világszerte pénzhordozó, e sportágat mindenképpen kiemelten kellene kezelni. x x x Az MTI munkatársa telefonon beszélt Zarándi Lászlóval, a Formiában edzőtáborozó magyar atléták csapatvezetőjével, aki elmondta: - Az elmúlt héten három napig rossz volt az idő, de ettől eltekintve nagyszerű körülmények között készülhetünk. A hét vágtázó elsősorban a váltási technikát sulykolja, a tízpróbázók pedig Fejes Zoltán irányításával az Európa Kupára készülnek. Jó kondícióban vannak, mindenki egészséges. Schulek Ágoston lemondását Zarándi László nem kommentálta, csak annyit mondott, hogy a versenyzők nem értik a szövetségi kapitány elhatározását. Az atléták közül a tapasztalt sprinter, a világbajnoki hatodik helyezett váltótag, Tatár István volt telefonközelben: - Meglepő volt Schulek bejelentése - mondta. - Társaim közül van aki örül ennek, van aki sajnálja, hogy így történt. Személy szerint velem mindig korrekt volt.+++
1989. április 10., hétfő 15:16
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|