|
|
|
|
Bush Lengyelországba látogat
|
Zsebesi Zsolt, az MTI tudósítója jelenti:
Varsó, 1989. május 5. péntek (MTI-tud) - Július első felében - Wojciech Jaruzelski, a lengyel államtanács elnöke meghívására - hivatalos látogatást tesz Lengyelországban George Bush az Egyesült Államok elnöke - jelentették be pénteken immár hivatalosan is Varsóban.
Hosszú szünet - csaknem 12 év után - ez lesz a legmagasabb lengyel-amerikai kapcsolatfelvétel, bár Bush még alelnökként 1987 szeptemberében látogatást tett Lengyelországban és gyakorlatilag ott indította el elnökjelölti kampányát. Az amerikai elnök mostani lengyelországi útjára egészen új helyzetben kerül majd sor, hiszen időpontja már a kerekasztal mellett létrejött megállapodás, a Szolidaritás legalizálása és az új lengyel parlament, a képviselőház és a szenátus megválasztása utánra esik. Varsó újabb jelentős előrelépést remél a két ország 1981 után megromlott kapcsolatainak normalizálásában, különösen azok után, hogy az elnök néhány hete, a Szolidaritás legalizálását követően a Lengyelországgal szemben még fennálló megkülönböztetés, gazdasági diszkrimináció teljes felszámolására, közvetlen amerikai segítségre tett ígéretet, amit azonban még nem követtek konkrét tettek.+++
1989. május 5., péntek 16:03
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok, Budapestről beszélek és egy olyan bejelentésem lenne, hogy egy maszek kisiparos, fuvarozó az Erzsébeten megállt egy IFA teherautóval, elzárta a villamosforgalmat és követeli, hogy mondjon le a belügyminiszter, miután a mai napon bemondták a hiradóban, hogy egy rendőr lelőtte a kisgyerekét, és utána ő is öngyilkos lett., illetve nem a kisgyerekét, hanem egy másik kisgyereket. És meg akarta szervezni, nem tudom mekkora sikerrel, hogy a város több pontjában is pótkocsis IFA teherautóval zárják el a forgalmat, például a November 7-ke téren, illetve nem tudom még hol. És kint volt a tűzoltóság is, még most is kint van kb. 200 ember van kint. A tűzoltóság elment mert nem vontathatják el a teherautót, mert nem mernek hozzányúlni, nyomozók vannak, kb. 20-25 rendőr van, s még mindig ott állnak s csak ezt akartam bejelenteni. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|