|
|
|
|
Uno - sajtóértekezlet (1.rész)
|
Dorogi Sándor, az MTi tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. május 5. péntek (MTI-TUD) - A moszkvai szovjet-japán külügyminiszteri tárgyalásokon nem sikerült előrelépni a két ország közötti kapcsolatokat immár évtizedek óta beárnyékoló területi vitában. Uno Szoszuke az eszmecseréket követő péneteki sajtóértekezletén úgy fogalmazott, hogy a kérdés zsákutcába jutott. Megítélése szerint azonban ez a nézeteltérés nem lehet akadálya Mihail Gorbacsov tokiói látogatásának, sőt, kitűnő alkalmat kínálna a téma alaposabb megvizsgálására.
A japán diplomácia vezetője sajnálattal állapította meg tájékoztatóján, hogy a szovjet álláspont semmit sem változott a korábbihoz képest. A mostani tárgyalásokon egyik fél sem terjesztett elő kompromisszumos javaslatot az ,,északi területek,, problémájának áthidalására. A legfőbb eredmény egyelőre az, hogy a két fél folytatta a párbeszédet, s jobban megismerte egymás álláspontját. A japán miniszter közvetve utalt arra, hogy a szeptemberi találkozón már szóba kerülhetnek kölcsönös engedményen alapuló megoldások. A komoly nézetkülönbségek ellenére úgy foglalt állást, hogy a párbeszédet folytatni kell. A probléma megvitatását a békeszerződés előkészítésével megbízott állandó munkacsoportok hatáskörébe utalták, a két miniszter pedig várhatóan szeptemberben, New York-i találkozója alkalmával tér vissza a témára. A szovjet-japán kapcsolatok egészéről szólva elégedetten állapította meg, hogy tavaly december óta harmadszor tárgyalt Sevardnadzéval. A jelenlegi legfőbb feladatnak a békeszerződés megkötését nevezte, utalva egyúttal arra a természetellenes nemzetközi jogi helyzetre, ami a két ország között a második világháború befejeződése óta fennáll. (A két ország között mind a mai napig nem jött létre békeszerződés.) Japán és a Szovjetunió kapcsolatainak teljes normalizálásával összefüggésben Uno öt pontban foglalta össze a legfontosabb teendőket: 1. a békeszerződés megkötése; 2. a bizalom erősítése; 3. az üzleti kapcsolatok bővítése; 4. a turizmus fejlesztése; 5. kölcsönös államfői látogatások megszervezése. (folyt.köv.)
1989. május 5., péntek 15:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok, Budapestről beszélek és egy olyan bejelentésem lenne, hogy egy maszek kisiparos, fuvarozó az Erzsébeten megállt egy IFA teherautóval, elzárta a villamosforgalmat és követeli, hogy mondjon le a belügyminiszter, miután a mai napon bemondták a hiradóban, hogy egy rendőr lelőtte a kisgyerekét, és utána ő is öngyilkos lett., illetve nem a kisgyerekét, hanem egy másik kisgyereket. És meg akarta szervezni, nem tudom mekkora sikerrel, hogy a város több pontjában is pótkocsis IFA teherautóval zárják el a forgalmat, például a November 7-ke téren, illetve nem tudom még hol. És kint volt a tűzoltóság is, még most is kint van kb. 200 ember van kint. A tűzoltóság elment mert nem vontathatják el a teherautót, mert nem mernek hozzányúlni, nyomozók vannak, kb. 20-25 rendőr van, s még mindig ott állnak s csak ezt akartam bejelenteni. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|