|
|
|
|
Történészek nyilatkozata (1. rész) (OS)
|
Budapest, 1989. április 14., péntek - A Hajnal István Kör és több más társadalmi szervezet 1989. március 3-án és 8-án az igazságügyminiszterhez írott levelükben és közzétett nyilatkozataikban tiltakoztak a koncepciós perek megkezdődő felülvizsgálatának eddigi módja és kiváltképpen a Zinner Tibornak szánt vezetőszerep ellen. A tiltakozást nyomós szakmai érvek támasztották alá. Indokaikat Marosán György kormányszóvivő 1989. március 25-én a sajtóban közzétett nyilatkozatában rágalomnak minősítette. Ha az nem olcsó publicisztikai szólam, hanem felelős kormányzati állásfoglalás, akkor tisztázásának független bíróság előtt kell megtörténnie. A nyilatkozatokban megfogalmazottakat változatlanul fenntartva nyomatékosan kérjük: mérvadó szakmai körök véleményének a kikérése és a meghallgatásuk útján kerüljön sor a rehabilitációs eljárással megbízott kormánybizottság történész alelnöke személyének a kijelölésére. Itt olyan felemás intézkedésre került sor, amely a koncepciós perek felülvizsgálatával a közvélemény megnyugtatását célozza, a felülvizsgálat lebonyolítása során azonban olyan apparátusok nyomásának enged, amelyek nem érdekeltek az igazság pártatlan, tárgyszerű kivizsgálásában. Természetesen nincs kifogásunk az ellen, hogy Zinner Tibor valamelyik kormányszerv küldöttjeként közreműködjék a rehabilitációs eljárásokban. Elfogadhatatlannak tartjuk viszont, hogy a történetírást Zinner Tibor képviselje a széles nyilvánosság előtt. Zinner Tibor ,,úttörő jellegű tudományos munkásságát,, illetően a korábbi nyilatkozatokban foglaltakhoz legföljebb azt fűznénk hozzá, hogy Zinner ,,erkölcsi feddhetetlensége,, a Belügyminisztérium minősítése, ami nem egyezik a szakmai és egyéb társadalmi körök megítélésével. Zinner Tibor bizonyíthatóan nem riad vissza valótlan állításoktól, ferdítésektől, sőt inkorrektségektől sem. Itt csak utalunk rá, hogy a közelmúltban megjelent írásában határozottan tagadta, miszerint a szakma valódi művelőinél kedvezőbb kutatási feltételek adottak a számára. Tagadta egy, az Élet és Irodalom 1987. október 30-ai számában megjelent írásában, hogy hozzáférhetett a mások elől elzárt, a Belügyminisztériumban őrzött iratokhoz. Azóta viszont ennek az ellenkezőjéről tett számos alkalommal tanubizonyságot. Zinner Tibor sem tudományos fokozattal, sem szakmailag értékes publikációkkal nem rendelkezik. Így őt megalapozatlan lenne bármilen történeti kérdés szakértőjeként elfogadni. (folyt.köv.)
1989. április 14., péntek 16:56
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok, Budapestről beszélek és egy olyan bejelentésem lenne, hogy egy maszek kisiparos, fuvarozó az Erzsébeten megállt egy IFA teherautóval, elzárta a villamosforgalmat és követeli, hogy mondjon le a belügyminiszter, miután a mai napon bemondták a hiradóban, hogy egy rendőr lelőtte a kisgyerekét, és utána ő is öngyilkos lett., illetve nem a kisgyerekét, hanem egy másik kisgyereket. És meg akarta szervezni, nem tudom mekkora sikerrel, hogy a város több pontjában is pótkocsis IFA teherautóval zárják el a forgalmat, például a November 7-ke téren, illetve nem tudom még hol. És kint volt a tűzoltóság is, még most is kint van kb. 200 ember van kint. A tűzoltóság elment mert nem vontathatják el a teherautót, mert nem mernek hozzányúlni, nyomozók vannak, kb. 20-25 rendőr van, s még mindig ott állnak s csak ezt akartam bejelenteni. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|