|
|
|
|
Közlemény a KGST Tervezési Együttműködési Bizottsága 44. üléséről
|
1989. április 7., péntek - Pénteken jegyzőkönyv aláírásával Budapesten befejeződött a KGST Tervezési Együttműködési Bizottságának 44. ülése. A tanácskozáson a tagországok tervbizottsági képviselői és központi tervező szerveinek vezetői vettek részt. Megfigyelőként jelen volt Jugoszlávia képviselője. Az ülésen Hoós János, az Országos Tervhivatal elnöke, a testület magyar képviselője elnökölt.
A bizottság megvizsgálta és jóváhagyta a KGST-országok 1991-1995. közötti népgazdasági terveinek koordinációjáról szóló beszámolót, és megállapította, hogy a koordinációs munka alapvetően a KGST 44. ülésszakán jóváhagyott programnak megfelelően folyik. Jóváhagyták az erőforrás-takarékossági együttműködéről szóló tájékoztatót is. A bizottság egyeztette azoknak a sokoldalú egyezményeknek a jegyzékét, amelyeket az illetékes KGST-szervek és az integrációs szervezet nemzetközi gazdasági együttműködési intézményei dolgoznak ki a következő ötéves tervidőszakra vonatkozó tervkoordináció során. Ezek a 2000-ig szóló műszaki-tudományos komplex program alapján előkészített technológiai és termelő beruházások megvalósítását szolgálják. A bizottság ülése idején a központi tervező szervek vezetői között számos kétoldalú találkozóra és konzultációra is sor került, amelyeken a következő öt évre vonatkozó tervkoordinációról, valamint a gazdasági együttműködés bővítésének kérdéseiről volt szó. (MTI)
1989. április 7., péntek 18:13
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jónapot kivánok, Budapestről beszélek és egy olyan bejelentésem lenne, hogy egy maszek kisiparos, fuvarozó az Erzsébeten megállt egy IFA teherautóval, elzárta a villamosforgalmat és követeli, hogy mondjon le a belügyminiszter, miután a mai napon bemondták a hiradóban, hogy egy rendőr lelőtte a kisgyerekét, és utána ő is öngyilkos lett., illetve nem a kisgyerekét, hanem egy másik kisgyereket. És meg akarta szervezni, nem tudom mekkora sikerrel, hogy a város több pontjában is pótkocsis IFA teherautóval zárják el a forgalmat, például a November 7-ke téren, illetve nem tudom még hol. És kint volt a tűzoltóság is, még most is kint van kb. 200 ember van kint. A tűzoltóság elment mert nem vontathatják el a teherautót, mert nem mernek hozzányúlni, nyomozók vannak, kb. 20-25 rendőr van, s még mindig ott állnak s csak ezt akartam bejelenteni. Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|