|
|
|
|
Akadémiai osztályok tudományos ülése
|
1990. május 23., szerda - A környezetbarát fejlődés
jelentőségére hívták fel az új kormány figyelmét a tudósok az MTA
Föld- és Bányászati Tudományok, Gazdaság- és Jogtudományok,
Biológiai és Orvosi Tudományok osztályainak együttes tudományos
ülésén, amelyet szerdán az MTA kongresszusi termében tartottak az
Akadémia közgyűlése alkalmából. Simai Mihály akadémikus előadásában
hangsúlyozta: szükséges, hogy a környezetfenntartó fejlődés
követelményei szerint szervezzék meg és irányítsák a piacgazdaságot,
az anyag és energiafelhasználást, a termelést, mindenféle gazdasági
tevékenységet. A környezetet fenntartó fejlődés lényege: úgy kell
irányítani és kezelni a gazdasági fejlődést, hogy a mai nemzedék
cselekedetei ne veszélyeztessék a jövő nemzedékek életét, a
természeti és az ember előállította erőforrások összességében ne
csökkenjenek.
Az akadémikus kifejtette, új nemzeti stratégiát kell kidolgozni a környezet védelmére, az ökológiai rendszer rehabilitációjára. Ennek kialakításába és végrehajtásába be kell vonni a környezetvédő társadalmi csoportokat és intézményeket, a tudományos kutatókat. Célszerű lenne a helyi környezetvédelmi programokat is kialakítani. Ajánlatos lenne az is, hogy progresszív adókkal sújtsák a környezetszennyező vállalatokat. Az eddigieknél hatékonyabb nemzetközi együttműködés is szükséges a környezet védelmére, rehabilitációjára. Ha valóban európaivá akarunk válni el kell fogadnunk az Európai Gazdasági Közösség környezetvédelmi szabványait. Az amerikai kormánynak az a döntése, hogy nemzetközi regionális környezetvédelmi központot hoz létre Közép-Kelet-Európa számára Budapesten, jelentősen előmozdíthatja a nemzetközi együttműködést ezen a téren. (MTI)
1990. május 23., szerda 15:42
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sasvári István vagyok a Szabad Demokraták Szövetségi pécsi csoport szervezője és ügyvivője. Kérem a Szabad Európa Rádiót, hogy ha lehetősége van rá, olvassanak be egy közleményt, esetleg a Világhiradó adásába, vagy pedig más adásban, a Gondolatforgató, vagy a Hallgatók Fórumában. 'Felhívjuk Pécs város, valamint Baranya megye és az ország lakosságát, hogy 89.május 7-én vasárnap délelőtt 10 órakor Ófaluban a pécsi Szabad Demokraták Szövetsége a többi független szervezetekkel demonstrációt tart, táblákkal, transzparensekkel felszerelve. Kérjük minnél többen jöjjenek el, támogassanak bennünket."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|