|
|
|
|
Kádár János felravatalozása
|
München, 1989. július 13. (SZER, Magyar híradó) - Az MSZMP székházában ma délután felravatalozták Kádár Jánost. Bár főtitkári, majd pártelnöki tisztségéből erőszakkal távolították el, a magyar kommunista mozgalom történetében mégis Ő a pártnak első olyan vezetője, akit - legalábbis egyelőre - nem átkoztak ki utódai. Személye azonban így is több mint vitatott, az maradt halála után is. Ifjabb Rajk László például levélben közölte Nyers Rezső pártelnökkel, hogy szüleinek földi maradványait el akarja vinni a Kerepesi úti temetőből, nem akarja, hogy egy helyen legyenek Kádár Jánossal. Ugyanezzel az indokkal kezdeményezett mozgalmat a Magyar Október Párt is. Követeli, hogy vigyék vissza József Attila holttestét a Munkásmozgalmi Panteonból eredeti nyughelyére, édesanyja mellé, ne hagyják Kádár János és Münnich Ferenc társaságában. +++
1989. július 13., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sasvári István vagyok a Szabad Demokraták Szövetségi pécsi csoport szervezője és ügyvivője. Kérem a Szabad Európa Rádiót, hogy ha lehetősége van rá, olvassanak be egy közleményt, esetleg a Világhiradó adásába, vagy pedig más adásban, a Gondolatforgató, vagy a Hallgatók Fórumában. 'Felhívjuk Pécs város, valamint Baranya megye és az ország lakosságát, hogy 89.május 7-én vasárnap délelőtt 10 órakor Ófaluban a pécsi Szabad Demokraták Szövetsége a többi független szervezetekkel demonstrációt tart, táblákkal, transzparensekkel felszerelve. Kérjük minnél többen jöjjenek el, támogassanak bennünket."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|