|
|
|
|
Az MDF és MCDSZ vezetőinek megállapodása (OS)
|
1989. június 22., csütörtök - Együttes ülést tartott a Magyar Demokrata Fórum és a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetsége, az MCDSZ. Az MDF a nemzeti és kisebbségi politika keretében nemcsak a határainkon kívül élő magyarság felé fordul, de a hazánkban élő nemzetiségek, kisebbségek támogatását, gondjaiknak lehetőségeihez mért felvállalását is fontosnak tartja. Az MDF nemzeti és kisebbségi csoportja, az NKCS a hazai kisebbségek közül elsőként a cigányság képviselőivel tárgyalt, akik hangsúlyozták a cigányságnak a magyar nemzethez való szoros kötődését. Az MCDSZ vezetői, a közéletben és a munkahelyeken egyaránt, jó kapcsolatra törekszenek mindenkivel, és az egyik legfontosabb feladatnak a cigányságot érő hátrányos megkülönböztetések megszüntetését tartják. A szervezetek vezetői egyetértettek abban, hogy az a helyes, ha a cigányság nem asszimilálódni, hanem integrálódni akar a magyar nemzetbe, társadalomba. Az MDF és az MCDSZ vezetői elhatározták, hogy folyamatos kapcsolattartásra és rendszeres konzultációkra törekszenek. A konkrét teendők végzésére közös bizottság alakul. Megállapodás született arról is, hogy az első időszakban az együttműködés foglalkoztatáspolitikai kérdésekben, a jog és a közélet területén való eligazodás segítésében és a kulturális felemelkedés támogatásában valósulhat meg. (OS)
1989. június 22., csütörtök 17:27
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sasvári István vagyok a Szabad Demokraták Szövetségi pécsi csoport szervezője és ügyvivője. Kérem a Szabad Európa Rádiót, hogy ha lehetősége van rá, olvassanak be egy közleményt, esetleg a Világhiradó adásába, vagy pedig más adásban, a Gondolatforgató, vagy a Hallgatók Fórumában. 'Felhívjuk Pécs város, valamint Baranya megye és az ország lakosságát, hogy 89.május 7-én vasárnap délelőtt 10 órakor Ófaluban a pécsi Szabad Demokraták Szövetsége a többi független szervezetekkel demonstrációt tart, táblákkal, transzparensekkel felszerelve. Kérjük minnél többen jöjjenek el, támogassanak bennünket."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|