|
|
|
|
1989. május 1-je (17. rész) - Budapest, független szakszervezetek
|
A szolidáris kapcsolat is megköveteli, hogy eltüntessük mindazt, ami Kelet és Nyugat-Eurápát elválasztja, mert természetellenes a kontinenst megosztó vasfüggöny léte. Günther Engelmayer kifejezte reményét, hogy Európa megosztottsága mielőbb teljes egészében felszámolható. Ezzel kapcsolatban üdvözölte a magyar kormány azon döntését, hogy még az idén megkezdik az ország nyugati határán lévő műszaki határzár lebontását. Végezetül az MVSZ nevében üdvözölte a magyar dolgozókat és mindazokat, akik lehetővé tették, hogy az idei május elsejét a szakszervezeti pluralizmus jegyében ünnepeljék Magyarországon. Mircea Bajan, a Romania Libera képviselője a romániai menekültek nevében köszönte meg, hogy jelen lehetnek a népligeti majálison. Kiemelte: részvételük is bizonnyítja, hogy a magyar és a román nép és nemzet nem ellensége egymásnak, és az összefogás elősegítheti a közösen vállalt célok megvalósítását. Mircea Bajan segítséget kért azoknak a Romániában élő állampolgároknak, akik hazájukban a szabadságért, az emberi jogok érvényesüléséért küzdenek. A nagygyűlésen állásfoglalást fogadtak el, amelyben csatlakoznak a bécsi Európai Szakszervezeti Együttműködési Konferencia április 28-án elfogadott határozatához. Ebben a konferencia résztvevői többek között kifejezték azon reményüket, hogy a társadalmi és gazdasági problémák a jövőben a társadalmi együttműködés szellemében oldhatók meg Közép- és Kelet-Európában is. A tanácskozás felszólította az összes demokratikus szakszervezetet, hogy eddigi szoldaritásukat fenntartva támogassák a közép- és kelet-európai független szakszervezeteket. (folyt.köv.)
1989. május 1., hétfő 17:29
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sasvári István vagyok a Szabad Demokraták Szövetségi pécsi csoport szervezője és ügyvivője. Kérem a Szabad Európa Rádiót, hogy ha lehetősége van rá, olvassanak be egy közleményt, esetleg a Világhiradó adásába, vagy pedig más adásban, a Gondolatforgató, vagy a Hallgatók Fórumában. 'Felhívjuk Pécs város, valamint Baranya megye és az ország lakosságát, hogy 89.május 7-én vasárnap délelőtt 10 órakor Ófaluban a pécsi Szabad Demokraták Szövetsége a többi független szervezetekkel demonstrációt tart, táblákkal, transzparensekkel felszerelve. Kérjük minnél többen jöjjenek el, támogassanak bennünket."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|