|
|
|
|
Rizskov pohárköszöntő 4.
|
Amikor síkraszállunk a ,,közös európai ház,, megteremtéséért, azt akarjuk, hogy az magába foglalja az emberi civilizácció minden eredményét. Ez azt feltételezi, hogy ne szembeállítsuk és egymásra kényszerítsük saját értékeinket, hanem tisztelettel kezeljük azoknak a történelmi fejlődés folyamán kialakult sokrétűségét. A leendő ház alapjának szilárdsága döntő mértékben attól függ, hogy mennyire sikerül összeegyeztetni az európai országok és népek állami és társadalmi rendszere, kultúrája, hagyományai és szokásai egészének sajátosságait a helsinki és a bécsi záródokumentumokban foglalt, mindenki számára azonos kötelezettségek figyelembevételével. A nemzetközi kapcsolatok humanizálásával összefüggésben fontos jelentőséget tulajdonítunk az államok közötti együttműködésnek az emberi jogok terén. Ez teljes mértékben megvalósítható, ha minden kormány felelősen és konstruktívan viszonyul a világközösség más résztvevőinek történelmi és nemzeti sajátosságaihoz. Mi a lenini nemzetiségi politikából kiindulva a jövőben is jóindulattal vizsgáljuk a Kárpátalján élő magyar nemzetiségű szovjet állampolgárok humanitárius ügyeit, figyelembe véve nemzeti arculatuk megőrzését, kultúrájuk és nyelvük fejlesztését, kedvező feltételek teremtését a rokonok kölcsönös látogatásához, a Magyarországra irányuló csoportos és egyéni utazásokhoz. Magától értetődik, hogy ez azonos mértékben vonatkozik a mi, Magyarországon letelepedett állampolgárainkra is. Befejezésül engedje meg tisztelt Németh Elvtárs, hogy sok sikert kívánjunk Önnek, a jelenlévő minden magyar elvtársnak és a testvéri magyar népnek a szocialista építéshez. Kívánok Önöknek békét és jólétet.+++
1989. március 3., péntek 14:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sasvári István vagyok a Szabad Demokraták Szövetségi pécsi csoport szervezője és ügyvivője. Kérem a Szabad Európa Rádiót, hogy ha lehetősége van rá, olvassanak be egy közleményt, esetleg a Világhiradó adásába, vagy pedig más adásban, a Gondolatforgató, vagy a Hallgatók Fórumában. 'Felhívjuk Pécs város, valamint Baranya megye és az ország lakosságát, hogy 89.május 7-én vasárnap délelőtt 10 órakor Ófaluban a pécsi Szabad Demokraták Szövetsége a többi független szervezetekkel demonstrációt tart, táblákkal, transzparensekkel felszerelve. Kérjük minnél többen jöjjenek el, támogassanak bennünket."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|