|
|
|
|
Országgyűlés (35. rész)
|
Ezt követően az elnöklő Jakab Róbertné bejelentette, hogy Bánffy György kíván - napirenden kívűl - a Magyarországra menekülők ügyében javaslatot előterjesz teni, amellyel egyébként az Országgyűlés külügyi bizottsága előző napi ülésén egyetértett. Bánffy György (Budapest, 4. vk.) színművész, a József Attila ------------- Szinház tagja rámutatott: mindaz, ami a magyar-román határon történik, ami az ide települtek helyzetét érinti, joggal foglalkoztatja az állampolgárokat és a határainkon kívül élő magyarságot is. Utalt arra, hogy az Országgyűlés decemberben állást foglalt a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartásáról. Ezt követően több szervezet és magánszemély számos képviselőhöz követelést juttatott el. E követeléseket magáénak érezve javasolta: az Országgyűlés hozzon határozatot, hogy bírói eljárás nélkül egyetlen menekült se legyen az ország területéről kitoloncolható. Ennek ellenőrzésére a külügyi bizottság esetleg albizottságot hozzon létre. Az Országgyűlés kérje fel a kormányt, hogy a következő ülésszakon adjon részletes tájékoztatást a menekültekkel kapcsolatos intézkedéseiről: a családegyesítés eddigi eredményeiről; a menekülttáborok felállításáról; a genfi konvencióhoz való csatlakozás lehetőségéről; az ENSZ menekültügyi segítőkészségének igénybevételéről. Az ezekkel kapcsolatos tájékoztatás hozzásegítheti majd a hazai és a nemzetközi közvéleményt a helyzet reális megítéléséhez. Az országgyűlés külügyi bizottságának megbízásából, és az egyházak menekülteket segítő szolgálatának tapasztalatai alapján dr. Tóth Károly (országos lista) református püspök, a Magyarországi ----------- Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke foglalt állást a javaslattal kapcsolatban. Az indítvány hátterét megvilágítva elmondta: arról van szó egyrészt, hogy a Romániából hazánkba érkező menekültek befogadásának vagy be nem fogadásának a kérdései tisztázatlanok. Nem egyértelmű, hogy ki milyen szempontok szerint jogosult dönteni a befogadásról vagy a visszautasításról. Nem halasztható tovább a befogadottak jogi helyzetének rendezése sem - mutatott rá. Utalt arra, hogy a külügyi bizottság Bánffy György indítványának kedd esti vitáján egyetértés volt egy menekülttábor vagy táborok létesítésének kérdésében. Sürgős feladatnak tartották a genfi Menekültügyi Egyezményhez való csatlakozást. Ez utóbbi azonban az ügy bonyolultságára való tekintettel hosszabb időt vesz igénybe. Szó esett az ülésen a családegyesítések ügyéről is, amellyel kapcsolatban a bizottság őszinte tájékoztatást remél a lehetőségekről és az eddigi erőfeszítésekről.(folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 19:59
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Sasvári István vagyok a Szabad Demokraták Szövetségi pécsi csoport szervezője és ügyvivője. Kérem a Szabad Európa Rádiót, hogy ha lehetősége van rá, olvassanak be egy közleményt, esetleg a Világhiradó adásába, vagy pedig más adásban, a Gondolatforgató, vagy a Hallgatók Fórumában. 'Felhívjuk Pécs város, valamint Baranya megye és az ország lakosságát, hogy 89.május 7-én vasárnap délelőtt 10 órakor Ófaluban a pécsi Szabad Demokraták Szövetsége a többi független szervezetekkel demonstrációt tart, táblákkal, transzparensekkel felszerelve. Kérjük minnél többen jöjjenek el, támogassanak bennünket."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|