|
|
|
|
Párizsi vélemény a kormányátalakításról
|
München, 1989. április 26. (SZER, Magyar Híradó) - A ma bejelentett kormányátalakítási tervekről Kende Péter, Párizsban élő magyar szociológus véleményét hallják: - A változtatási tervek véleményem szerint a jelenlegi kormány tekintélyvesztésével függnek össze, és a kiszemelt új személyek nyilvánvalóan úgy vannak kiválogatva, hogy azok-egy bizonyos járulékos presztízst hozzanak a jelenlegi kormánynak. Sőt, a változással kapcsolatban emlékezni kell arra a nemrégiben elhangzott ellenzéki javaslatra, amely szerint a jelenlegi kormányt az új választások kiírásáig egy szakember-kormánnyal kell fölváltani. Ezt az indítványt a Szabad Demokraták Szövetsége tette. Mármost ennek az elképzelésnek a legfőbb akadálya az, hogy Magyarországon aránylag kevés olyan szakértő van a porondon, aki valamilyen módon ne tartoznék a hatalomhoz, ne tartoznék abba a rétegbe, amelyet nyugati szakkifejezéssel establishmentnek szoktak nevezni. Elég nehéz olyan személyiségeket találni, akik értenek is a dolgokhoz és függetleneknek mondhatók. Az establishment közé tartozó szakemberekhez tartozik Horn Gyula is, aki jó nevű külpolitikus, de köztudomásúlag tagja az MSZMP Központi Bizottságának, sőt úgy hírlik, hogy ezen belül ambíciói is vannak, messzemenő ambíciói. A kommunista pártnak ő a reformszárnyához tartozik, így például tagja volt annak a történelmi bizottságnak, amely 1956 jelentőségét újraértékelte. Kívülről nagyon nehéz megítélni, hogy a magyar külpolitikában bekövetkezett változások milyen személyekhez kapcsolódnak. Az kétségtelen, hogy Horn Gyula a magyar külügyi apparátusban egyike volt azoknak, akik egy önállóbb magyar külpolitikai vonalat szorgalmaztak, de ebben azért nem állt egyedül. A 80-as évek közepén a Brezsnyev-korszak vége felé a szovjet külpolitika teljes lerobbanása és lejáratódása idején a magyar államvezetők egy része is fölfedezte, hogy a magyar külpolitika négy évtizede túlságos szolgaisággal igazodott a mindenkori szovjet vonalhoz. Magyarország Rákosi és Kádár alatt a szovjet blokk legönállótlanabb csatlósa volt, és saját nemzeti szempontjait - egy-két gazdasági érdek kivételével - úgyszólván még említeni se merte. Ezzel a vonallal szakított a Kádár alatt felnőtt fiatalabb külpolitikus nemzedék, amelyhez Horn Gyula is tartozik. Például Horn Gyula tavaly azzal tűnt föl, hogy egy nagyon bátor hangú jelentést írt arról, hogy le kell állítani a bős-nagymarosi vízlépcső építését, mert az semmiképpen nem szolgálja Magyarország közelebbi és távolabbi érdekeit. De ismétlem, nagyon nehéz megítélni, hogy egy külpolitikai csapaton belül, amely Magyarország külügyeit intézi, s tulajdonképpen mit lehet egyik vagy másik személynek tulajdonítani. Mindamellett abban kell reménykedni, hogy egy ilyen változás nem egészen véletlenül történik, és Horn Gyula személyével talán meg fog erősödni az az irányzat, amely Magyarországnak Európán belül egy új, sajátos, önállóbb státust akar létrehozni. +++
1989. április 26., szerda
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét kivánok. Vidám rovatuk számára egy kis apróság. Hallgatva a Kossuth Rádió tegnap esti, tehát május elsejei adásában elhangzott Grósz interjút, melyben a legfőbb párttitkár kijelentette, hogy várható a következő választások során, hogy az MSZMP megvékonyodik és megkarcsúsodik. Ezzel gyakorlatilag oda kanyarodott vissza nagyívben, ahol 56 októberében Kádár is leledzett míg a november 4-i szovjet támadás előtt, amikor még legfeljebb álmában jelent meg az egyeduralkodó párt és a pártállam, mert a valóságban, igy a rádió hullámhosszán Kádár a megcsappant létszámú és szerepű pártról adott beismerő nyilatkozatot. Grósz tehát megvékonyodásról, karcsúsodásról beszélt. Eszembe jut erről Herczeg Ferenc lapjának az Új Időknek egyik száma a 30-as évekből. A lap humorrovatában az elemi iskola tanára kérdezi az egyszeri sváb gyereket, mit is tud az egyes állatokról. A tanár a macskáról kérdezi: mit tudsz róla fiam? A gyerek válaszol: a macska egy olyan állat, melynek van egy feje és egy farka. A farka meg csak egyre fekonyodik, fekonyodik, és a fégén megszűnik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|