|
|
|
|
A kormány csak szemlélője az eseményeknek
|
-----------------------------------------
London, 1990. november 1. (BBC, Panoráma) - A Szabad Demokraták Szövetsége tegnap kezdte meg küldöttgyűlését Szombathelyen. A nyitóbeszédet Wágner András, a város szabaddemokrata polgármestere mondta. Budapesti tudósítónk, Szakonyi Péter most az első és második nap eseményeiről számol be:
Ezen a hétvégén rendezik meg az egy hónappal a taxis blokád miatt elmaradt küldöttgyűlésüket a szabaddemokraták. Szombathelyen már péntek este megkezdődött a kongresszus, mégpedig a köztársasági elnök üdvözlő levelének felolvasásával. Göncz Árpád levelében többek között ezt írta: "Minden körülmények között vegyétek figyelembe az ország nehéz helyzetét, és arra törekedjetek, hogy társadalmunk az előttünk álló, embert próbáló időkben megtudja őrizni egységét, optimizmusát".
Ezután a több mint 35 ezer SZDSZ-tag küldöttei előtt Kis János elnök hosszú megnyitó beszédében részletesen elemezte a közelmúlt eseményeit és a jelenlegi politikai helyzetet, benne az MDF, a kormány és az SZDSZ szerepét.
Kis János szerint a kedvezőtlen előjelek ellenére valós esély van arra, hogy Magyarország az ezredfordulóra erős, fejlődő európai ország legyen. A prosperáló gazdasághoz azonban fejlett demokrácia szükségeltetik, és ez az, aminek ma még csak a körvonalai sejlenek fel. Az elnök bírálta az MDF-et mondván, hogy a választások után történelmi pillanatot szalasztott el.
A kormány az elmúlt fél évben bebizonyította, hogy csak szemlélője és nem alakítója a folyamatoknak. A passzivitás okát Kis János abban látja, hogy az MDF vezette kormány mindeddig nem mert szembeszállni saját választási igéreteivel, melyekben nyugodt és fájdalommentes átmenetet igért a magyar társadalomnak. A SZDSZ szerint olyan kormányra van tehát szükség, amelyet nem osztanak meg belső gazdaságpolitikai viták, és ami a válságos pillanatokban is tudja, mit akar és mit tud tenni.
Az MDF két hét múlva esedékes kongresszusára utalva Kis János kifejtette, hogy ha ott a józanság kerekedik felül, lehetségés az MDF-SZDSZ viszony rendezése is. Az ellenzékkel való partnerviszony nélkül ugyanis kezelhetetlenné válnak a társadalami konfliktusok. (folyt.)
1990. november 1., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét kivánok. Vidám rovatuk számára egy kis apróság. Hallgatva a Kossuth Rádió tegnap esti, tehát május elsejei adásában elhangzott Grósz interjút, melyben a legfőbb párttitkár kijelentette, hogy várható a következő választások során, hogy az MSZMP megvékonyodik és megkarcsúsodik. Ezzel gyakorlatilag oda kanyarodott vissza nagyívben, ahol 56 októberében Kádár is leledzett míg a november 4-i szovjet támadás előtt, amikor még legfeljebb álmában jelent meg az egyeduralkodó párt és a pártállam, mert a valóságban, igy a rádió hullámhosszán Kádár a megcsappant létszámú és szerepű pártról adott beismerő nyilatkozatot. Grósz tehát megvékonyodásról, karcsúsodásról beszélt. Eszembe jut erről Herczeg Ferenc lapjának az Új Időknek egyik száma a 30-as évekből. A lap humorrovatában az elemi iskola tanára kérdezi az egyszeri sváb gyereket, mit is tud az egyes állatokról. A tanár a macskáról kérdezi: mit tudsz róla fiam? A gyerek válaszol: a macska egy olyan állat, melynek van egy feje és egy farka. A farka meg csak egyre fekonyodik, fekonyodik, és a fégén megszűnik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|