|
|
|
|
Legális hetilap lett a Beszélő
|
------------------------------ München, 1989. október 19. (SZER, Világhíradó, Lángh Júlia) - Amikor a Beszélő című szamizdat folyóirat 25. számának Jurta Színház-beli ünneplésén Konrád György felszólalt, a sajtószabadság szelét már érezni lehetett. A Beszélő mától legális hetilap. - Bővebbet Lángh Júlia tudosításából: - A Beszélő a vélemény polgárjogát szeretné megerősíteni, a sok hírújság között inkább véleményújság akar lenni, a kvalitásos politikai eszmék fóruma, s folytatni azt a hagyományát is, hogy oldalairól lehessen megtudni nem azt, ami volt, hanem azt, ami lesz, ami várható, a várható konfliktusokat, aminthogy a régi Beszélő is tudatosan készítette fel éveken át a lakosságot a közeledő és elkerülhetetlen válságra, amelynek bekövetkezte egyúttal egy új korszak lassú nyitánya is. A légkör érzékeltetésére csak annyit: a volt második nyilvánosság legrangosabb lapjának sajtótájékoztatóján az egyik kérdező önmagát úgy mutatta be, mint hivatalos újságíró, aki az első nyilvánosságban rontotta a nevét. De ő is már múlt időt használt. Hogy a múlt idő valóban múlt idő, azt a ma délutáni órákban érkezett BM-jelentés is jelzi. A Belügyminisztérium kiadja a szamizdatirodalom példányait az arra jogosultaknak. Azokat a példányokat, amelyket archíválás céljából megőriztek, mert a többi példányt, mint engedély nélkül előállított sajtóterméket, annak idején megsemmisítették. Ez - modnja a közlemény - megfelelt az akkori hatályos jogszabályi rendelkezéseknek. Ugyancsak visszaadják az elkobzott sokszorosítógépeket a jogi személyiséggel rendelkező szervezeteknek. 1983 és 1988 májusa között az igazgatásrendészeti szervek több mint félszáz olyan sajtórendészeti szabálysértési ügyben jártak el, amelyben az elkövetők - mondja a közlemény - a demokratikus ellenzékhez tartozó személyek voltak. A BM-közlemény időzítése mindenesetre némi ritmusérzékről tanúskodik, néhány órával követte csak a legális Beszélő első számának sajtóbemutatóját. +++
1989. október 19., csütörtök
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét kivánok. Vidám rovatuk számára egy kis apróság. Hallgatva a Kossuth Rádió tegnap esti, tehát május elsejei adásában elhangzott Grósz interjút, melyben a legfőbb párttitkár kijelentette, hogy várható a következő választások során, hogy az MSZMP megvékonyodik és megkarcsúsodik. Ezzel gyakorlatilag oda kanyarodott vissza nagyívben, ahol 56 októberében Kádár is leledzett míg a november 4-i szovjet támadás előtt, amikor még legfeljebb álmában jelent meg az egyeduralkodó párt és a pártállam, mert a valóságban, igy a rádió hullámhosszán Kádár a megcsappant létszámú és szerepű pártról adott beismerő nyilatkozatot. Grósz tehát megvékonyodásról, karcsúsodásról beszélt. Eszembe jut erről Herczeg Ferenc lapjának az Új Időknek egyik száma a 30-as évekből. A lap humorrovatában az elemi iskola tanára kérdezi az egyszeri sváb gyereket, mit is tud az egyes állatokról. A tanár a macskáról kérdezi: mit tudsz róla fiam? A gyerek válaszol: a macska egy olyan állat, melynek van egy feje és egy farka. A farka meg csak egyre fekonyodik, fekonyodik, és a fégén megszűnik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|