|
|
|
|
- Egy keletnémet tiszt átállása - 1. folyt.
|
Ismerjük ezt az eljárást már Berlinből. Mikor 1961-ben megépítették a berlini válaszfalat, kelet-berlini és NDK-beli lakosok több ízben is megpróbálkoztak azzal, hogy alagutat ássanak a fal alatt. Egy idő múlva csaknem minden egyes alagutat elárultak. Hasonlóképpen kell elképzelni a magyarországi helyzetet is. Ha ezt tudjuk, akkor mindjárt érthető, hogy a németországi Szövetségi Köztársaság hírszolgálatai külön figyelemmel foglalkoznak azzal a személlyel, aki kereken két héttel ezelőtt Magyarországon és Ausztrián keresztül érkezett a Szövetségi Köztársaságba. Az illető századosként a kelet-berlini állambiztonsági minisztériumban dolgozott. Pontosabban, a minisztérium igazgatási osztályán volt és ott a besúgók tartoztak a keze alá. Ő intézte a besúgók bevetését. A volt századost most kérdezi ki a München melletti szövetségi hírszerző szolgálat. Az eddigiek alapján úgy tűnik, az illető nem azok közé tartozik, akik nagy titkokat tudnának elárulni. De a Szövetségi Köztársaság titkosszolgálatai számára viszont fontos tudni, hogyan akarja besúgók segítségével még a menekülést is megnehezíteni az NDK. A módszerek és eszközök felfedése nem tartozik a klasszikus kémelhárításhoz. Inkább humanitárius segítség ez és mint olyan, még jóval fontosabb, mint az ipari kémkedés megakadályozása még akkor is, ha az milliós, sőt milliárdos károkat is okozhat. Az NDK-nak persze mindegy, hogy mi történik a menekültekkel, a másik német államban csak az a fontos, hogy azok, akik a hatalmat gyakorolják továbbra is megtarthassák és élvezhessék azt. Amikor az első NDK-beli menekültek átjutottak a magyar-osztrák határon, mindjárt feltűnt, hogy ez zavartalanul történhetett. Akik ismerik az NDK eljárást, azok már akkor több beavatkozással számoltak. (folyt.)
1989. augusztus 25., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét kivánok. Vidám rovatuk számára egy kis apróság. Hallgatva a Kossuth Rádió tegnap esti, tehát május elsejei adásában elhangzott Grósz interjút, melyben a legfőbb párttitkár kijelentette, hogy várható a következő választások során, hogy az MSZMP megvékonyodik és megkarcsúsodik. Ezzel gyakorlatilag oda kanyarodott vissza nagyívben, ahol 56 októberében Kádár is leledzett míg a november 4-i szovjet támadás előtt, amikor még legfeljebb álmában jelent meg az egyeduralkodó párt és a pártállam, mert a valóságban, igy a rádió hullámhosszán Kádár a megcsappant létszámú és szerepű pártról adott beismerő nyilatkozatot. Grósz tehát megvékonyodásról, karcsúsodásról beszélt. Eszembe jut erről Herczeg Ferenc lapjának az Új Időknek egyik száma a 30-as évekből. A lap humorrovatában az elemi iskola tanára kérdezi az egyszeri sváb gyereket, mit is tud az egyes állatokról. A tanár a macskáról kérdezi: mit tudsz róla fiam? A gyerek válaszol: a macska egy olyan állat, melynek van egy feje és egy farka. A farka meg csak egyre fekonyodik, fekonyodik, és a fégén megszűnik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|