|
|
|
|
Budapest közvetít Bonn és Berlin között?
|
---------------------------------------- Washington, 1989. augusztus 28. (Amerika Hangja) - Pongrácz Eszter arról tudósít, hogy Budapest kész közvetíteni Bonn és Kelet-Berlin között a keletnémet menekültek ügyében. - Nemcsak az NSZK-ban, hanem egész Nyugat-Európában élénk figyelmet keltett Németh Miklós magyar miniszterelnök és Horn Gyula külügyminiszter nagy diplomáciai titoktartás mellett előkészített múlt heti váratlan bonni látogatása. A két magyar kormányférfi, aki az NSZK fővárosában Helmut Kohl szövetségi kancellárral és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszterrel tárgyalt, hazatérése után kijelentette: Budapest kész közvetítő szerepet vállalni Bonn és Kelet-Berlin között a jelenleg Magyarországon tartózkodó, és Nyugat-Németországba törekvő keletnémetek ezreinek ügyében. Horn külügyminiszter foglalkozott a problémával egy hétvégi televíziós interjú keretében is, és kijelentette: a magyar vezetők hajlandók Kelet-Berlinbe is ellátogatni, és felajánlani közvetítői szolgálataikat -, ha és amennyiben az NDK vezetői ezt szükségesnek tartják. Horn Gyula elmondta azt is, hogy az NSZK-beli villámlátogatás és a bonni csúcspolitikusokkal folytatott megbeszélések előterében gazdasági kérdések álltak. Megegyezésekre természetesen nem került sor, de így mondotta: kétségtelenül sikerült lerakni jövőbeli megállapodások alapkövét. Ami a keletnémet menekültek sorsát illeti, Magyarország - hangsúlyozta Horn - nem válhat a menekültek átkelőhelyévé, de szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy míg az NDK polgárainak hazatérését sürgeti, az NSZK a keletnémet menekülni szándékozók számára Budapesten kiállított NSZK-útlevelek elismerését kívánja. (folyt.)
1989. augusztus 28., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét kivánok. Vidám rovatuk számára egy kis apróság. Hallgatva a Kossuth Rádió tegnap esti, tehát május elsejei adásában elhangzott Grósz interjút, melyben a legfőbb párttitkár kijelentette, hogy várható a következő választások során, hogy az MSZMP megvékonyodik és megkarcsúsodik. Ezzel gyakorlatilag oda kanyarodott vissza nagyívben, ahol 56 októberében Kádár is leledzett míg a november 4-i szovjet támadás előtt, amikor még legfeljebb álmában jelent meg az egyeduralkodó párt és a pártállam, mert a valóságban, igy a rádió hullámhosszán Kádár a megcsappant létszámú és szerepű pártról adott beismerő nyilatkozatot. Grósz tehát megvékonyodásról, karcsúsodásról beszélt. Eszembe jut erről Herczeg Ferenc lapjának az Új Időknek egyik száma a 30-as évekből. A lap humorrovatában az elemi iskola tanára kérdezi az egyszeri sváb gyereket, mit is tud az egyes állatokról. A tanár a macskáról kérdezi: mit tudsz róla fiam? A gyerek válaszol: a macska egy olyan állat, melynek van egy feje és egy farka. A farka meg csak egyre fekonyodik, fekonyodik, és a fégén megszűnik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|