|
|
|
|
Nagy Sándor Gdanskban
|
Scipiades Iván, az MTI kiküldött tudósítója jelenti:
Gdansk, 1989. május 27. szombat (MTI-tud) - Nagy Sándor, a SZOT főtitkára szombaton Gdanskban találkozott Lech Walesával, a Szolidaritás független lengyel szakszervezet elnökével. A szocialista országokbeli hagyományos szakszervezetek vezetői közül ő az első, aki kezet fogott Walesával. Másfelől Nagy Sándor most tárgyalt először szocialista országbeli alternatív szakszervezeti vezetővel.
A gdanski találkozón, amelyen újságírók is jelen lehettek, mindkét szakszervezeti vezető a jelenlegi bajokért a monopolista alapokon álló sztálini rendszert okolta. Walesa ismét leszögezte, hogy ez a rendszer menthetetlen, és minél előbb történik meg a változás, annál kisebb lesz a veszteség. Hangsúlyozta, hogy minden országnak saját megoldást kell keresnie problémáira. Mint mondotta, a Szolidaritás nem kíván beavatkozni a magyarországi problémák megoldásába, és nem akar receptet javasolni. Walesa szerint Lengyelországban három szakszervezeti irányzatra: egy keresztényre, egy szocialistára és egy kommunistára van szükség. Nagy Sándor elmondta, hogy a SZOT vezetői az osztrák, vagy a nyugatnémet szakszervezeti modell magyarországi alkalmazását tartják legcélravezetőbbnek. Nagy magyarországi látogatásra hívta meg Walesát, és a két szakszervezeti vezető egyetértett abban, hogy meg kell kezdeni a szakszervezetek közötti együttműködést, a kapcsolatok kiépítését. Mindketten hangsúlyozták: sem a SZOT, sem a Szolidaritás nem kívánja, hogy kapcsolataik fejlődése bármilyen más szakszervezet ellen irányuljon. A találkozó előtt Nagy Sándor megkoszorúzta azt az emlékművet, amelyet az 1970 decemberi munkástiltakozás elleni sortűz áldozatai emlékére állítottak.+++
1989. május 27., szombat 11:08
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét kivánok. Vidám rovatuk számára egy kis apróság. Hallgatva a Kossuth Rádió tegnap esti, tehát május elsejei adásában elhangzott Grósz interjút, melyben a legfőbb párttitkár kijelentette, hogy várható a következő választások során, hogy az MSZMP megvékonyodik és megkarcsúsodik. Ezzel gyakorlatilag oda kanyarodott vissza nagyívben, ahol 56 októberében Kádár is leledzett míg a november 4-i szovjet támadás előtt, amikor még legfeljebb álmában jelent meg az egyeduralkodó párt és a pártállam, mert a valóságban, igy a rádió hullámhosszán Kádár a megcsappant létszámú és szerepű pártról adott beismerő nyilatkozatot. Grósz tehát megvékonyodásról, karcsúsodásról beszélt. Eszembe jut erről Herczeg Ferenc lapjának az Új Időknek egyik száma a 30-as évekből. A lap humorrovatában az elemi iskola tanára kérdezi az egyszeri sváb gyereket, mit is tud az egyes állatokról. A tanár a macskáról kérdezi: mit tudsz róla fiam? A gyerek válaszol: a macska egy olyan állat, melynek van egy feje és egy farka. A farka meg csak egyre fekonyodik, fekonyodik, és a fégén megszűnik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|