|
|
|
|
Kínai újságírók petíciója
|
Peking, 1989. május 9. kedd (MTI-tud) - Kedden egy újságíró küldöttség petíciót adott át a Kínai Újságíró Szövetség vezetőinek azzal a kéréssel, hogy továbbítsák azt a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága propaganda osztálya illetékeseinek. A petíciót összesen 1013 pekingi újságíró írta alá, közöttük a KKP központi lapjának, a Zsenmin Zsipaonak és az Új Kína hírügynökségnek számos munkatársa.
A petíció szerint a pekingi újságírók párbeszédet kívánnak folytatni a kommunista párt illetékeseivel a következő kérdésekről: 1. A sanghaji Sicsie Csingcsi Taopao (Világgazdasági fórum) című lap főszerkesztőjének, Csin Pen-linek az elbocsátásáról, amely erős visszatetszést váltott ki Kínában és külföldön egyaránt. 2. Annak megvitatása, hogy miért nem számolhatott be a kínai sajtó objektíven, átfogóan és az igazságnak megfelelően a pekingi diáktüntetésekről megsértve azt az elvet, hogy a lakosságot minden fontos eseményről tájékoztatni kell. 3. A kormány szóvivője, Jüen Mu miért állította azt a diákokkal folytatott párbeszédében, hogy a tájékoztatásért a főszerkesztők a felelősök, holott ez nem felel meg a tényeknek. A kínai újságírók szövetségének vezetői megígérték, hogy a petíciót továbbítják a párt illetékeseihez. A petíció átadásakor körülbelül ezer pekingi diák volt jelen és jelszavak kiáltozásával fejezte ki egyetértését az újságírók felvetésével. +++
1989. május 9., kedd 18:44
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét kivánok. Vidám rovatuk számára egy kis apróság. Hallgatva a Kossuth Rádió tegnap esti, tehát május elsejei adásában elhangzott Grósz interjút, melyben a legfőbb párttitkár kijelentette, hogy várható a következő választások során, hogy az MSZMP megvékonyodik és megkarcsúsodik. Ezzel gyakorlatilag oda kanyarodott vissza nagyívben, ahol 56 októberében Kádár is leledzett míg a november 4-i szovjet támadás előtt, amikor még legfeljebb álmában jelent meg az egyeduralkodó párt és a pártállam, mert a valóságban, igy a rádió hullámhosszán Kádár a megcsappant létszámú és szerepű pártról adott beismerő nyilatkozatot. Grósz tehát megvékonyodásról, karcsúsodásról beszélt. Eszembe jut erről Herczeg Ferenc lapjának az Új Időknek egyik száma a 30-as évekből. A lap humorrovatában az elemi iskola tanára kérdezi az egyszeri sváb gyereket, mit is tud az egyes állatokról. A tanár a macskáról kérdezi: mit tudsz róla fiam? A gyerek válaszol: a macska egy olyan állat, melynek van egy feje és egy farka. A farka meg csak egyre fekonyodik, fekonyodik, és a fégén megszűnik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|