|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/1989_icon.gif) |
![](../img/spacer.gif)
A nemzetközi szinházi találkozó programja
|
![](../img/spacer.gif)
1989. május 3., szerda - Elkészült a zalaegerszegi nemzetközi szinházi találkozó programja. Eszerint a junius 1-jétől 3-áig tartó rendezvényen 2-2 produkciót mutat be a résztvevő három társulat. Az egyik nagyszinházi, a másik pedig úgynevezett stúdió előadás lesz. A nyitónapon először a házigazda Hevesi Sándor Szinház művészei lépnek szinpadra, és Victor Hugo-Tömöry Péter-Kemény Gábor musicaljét, A Notre Dame-i toronyőrt játsszák el. Ezt követően Zarko Petan Dachaui per cimű tragédiáját láthatja a közönség a jugoszláv Mesztno Gledaliscse Ljubljana együttesének előadásában. Junius 2-án ugyanez a jugoszláviai társulat kezdi a programot Drago Jancar: Klement zuhanása cimű drámájának bemutatásával, majd a Vereinigte Bühnen Graz vendégjátékára kerül sor. Ők Franco Rame-Dario Fo Nyolcvannál kezdődik az élet cimű vígjátékával mutatkoznak be. A zárónapon a grazi társulat Moliére Dandin György cimű darabját, a zalaegerszegiek pedig Thomas Mann Mario és a varázslójának szinpadi változatát adják elő.
A nemzetközi találkozó ideje alatt videofelvételről a résztvevő társulatok más produkcióival is megismerkedhetnek az érdeklődők. Emellett szcenikai kiállítás, szakmai tanácskozás és a Hevesi Sándor Szinház szinészképző stúdiója növendékeinek bemutatkozása is szerepel a programban. (MTI)
1989. május 2., kedd 21:50
|
![](../img/spacer.gif)
Vissza »
|
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét kivánok. Vidám rovatuk számára egy kis apróság. Hallgatva a Kossuth Rádió tegnap esti, tehát május elsejei adásában elhangzott Grósz interjút, melyben a legfőbb párttitkár kijelentette, hogy várható a következő választások során, hogy az MSZMP megvékonyodik és megkarcsúsodik. Ezzel gyakorlatilag oda kanyarodott vissza nagyívben, ahol 56 októberében Kádár is leledzett míg a november 4-i szovjet támadás előtt, amikor még legfeljebb álmában jelent meg az egyeduralkodó párt és a pártállam, mert a valóságban, igy a rádió hullámhosszán Kádár a megcsappant létszámú és szerepű pártról adott beismerő nyilatkozatot. Grósz tehát megvékonyodásról, karcsúsodásról beszélt. Eszembe jut erről Herczeg Ferenc lapjának az Új Időknek egyik száma a 30-as évekből. A lap humorrovatában az elemi iskola tanára kérdezi az egyszeri sváb gyereket, mit is tud az egyes állatokról. A tanár a macskáról kérdezi: mit tudsz róla fiam? A gyerek válaszol: a macska egy olyan állat, melynek van egy feje és egy farka. A farka meg csak egyre fekonyodik, fekonyodik, és a fégén megszűnik."
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|
![](../img/spacer.gif) |
![](../img/spacer.gif) |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
![](../img/spacer.gif) |
|
|