|
|
|
|
Embargó feloldásig Németh Miklós hágai beszéde (1.rész)
|
Elnök Úr Hölgyeim és Uraim Ha ilyen sok állam- és kormányfő találkozik mint itt, az a közvélemény számára általában azt jelenti: fontos államügyekről van szó. Ez a közhely jelenlegi konferenciánk célját és tartalmát illetően viszont nem állja meg a helyét. Itt Hágában nem államügyekről, nem két- vagy sokoldalú nemzetközi politikáról, hanem az emberiség jövőjéről, sorsáról van szó. Az emberiség múltja hosszú és ezt a múltat a Föld különböző térségeiben élő népek viszonylag elkülönülten élték meg. A jövő azonban már közös, és hogy milyen hosszú lesz, csak tőlünk, az egyes embertől és az emberiségtől függ. Attól az embertől, aki öntudatra ébredése áta az élővilág legtökéletesebb lényének tartja magát; aki büszke öntudattal hirdeti, hogy képes uralma alá hajtani a természetet és hatalmában áll azt megváltoztatni; s aki ezt - sajnos önmérséklet nélkül - meg is tette, nem véve észre, hogy fölényes gőgje, rövidlátó önzése öngyilkos útra sodorta. Azért jöttünk itt össze, hogy közösen keressük a visszafordulás lehetőségét erről az útról. Az ember szeret szabadon dönteni. Ha életben akar maradni, a természeti környezettel való kapcsolatában többé már nem dönthet szabadon. Kényszerhelyzetben van, de ezt a kényszert sietve vállalnia kell. Nincs veszteni való időnk. Hogy jövőnk jó irányba forduljon, alapvetően meg kell változtatnunk gondolkodásunkat, politikánkat és gyakorlati cselekvésünket. Együtt kell működnünk. A probléma globális, nem találhatunk rá megoldást, ha külön-külön próbálkozunk. A rövid távú nemzeti, gazdasági érdekek oltárán nem áldozhatjuk fel az emberiség közös jövőjét. A világon számos vallás, ideológia és hit van, ami elkülönítette és megosztotta az emberiséget. Legyen egy közös vallásunk és hitünk, ami összekapcsol bennünket: a földi élet feltételeinek megóvása. Ennek az összekapcsoló erőnek kell uralnia a világ sorsát befolyásolni képes politikai és gazdasági hatalmakat éppúgy, mint egy termelési technológia megválasztásáért felelős szakembert. Ez gyökeres szemléletváltozást követel, az oktatás alapjaitól kezdve egészen a nemzeti érdek újraértelmezéséig. (folyt.)
1989. március 11., szombat 11:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
SZER-hallgató telefonja:
"Jóestét kivánok. Vidám rovatuk számára egy kis apróság. Hallgatva a Kossuth Rádió tegnap esti, tehát május elsejei adásában elhangzott Grósz interjút, melyben a legfőbb párttitkár kijelentette, hogy várható a következő választások során, hogy az MSZMP megvékonyodik és megkarcsúsodik. Ezzel gyakorlatilag oda kanyarodott vissza nagyívben, ahol 56 októberében Kádár is leledzett míg a november 4-i szovjet támadás előtt, amikor még legfeljebb álmában jelent meg az egyeduralkodó párt és a pártállam, mert a valóságban, igy a rádió hullámhosszán Kádár a megcsappant létszámú és szerepű pártról adott beismerő nyilatkozatot. Grósz tehát megvékonyodásról, karcsúsodásról beszélt. Eszembe jut erről Herczeg Ferenc lapjának az Új Időknek egyik száma a 30-as évekből. A lap humorrovatában az elemi iskola tanára kérdezi az egyszeri sváb gyereket, mit is tud az egyes állatokról. A tanár a macskáról kérdezi: mit tudsz róla fiam? A gyerek válaszol: a macska egy olyan állat, melynek van egy feje és egy farka. A farka meg csak egyre fekonyodik, fekonyodik, és a fégén megszűnik."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|