|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
Lemondtak az Erdélyi Szövetség alelnökei
"Elítélendőnek tartjuk, hogy egyesek a Szövetséget
egyéni politikai ambícióik érvényesítésére használják fel. Számunkra
erkölcsileg is visszatetsző megnyilatkozásokra került sor, melyek az
Erdély ügyét felvállaló, közismet személyiségeket igyekeztek
kompromittálni, ugynakkor a Szövetség szervezését, munkáját is
akadályozták."
BBC, Késő esti panoráma:
Május elsejei körkép
"Prágából Misha Glenny arról küldött jelentést, hogy a gondosan
megtervezett május elsejei felvonulást a kommunista párt
keményvonalas politikája ellen tüntető csoportok zavarták meg. Több
tucat embert - közöttük magát Misha Glennyt is - őrizetbe vették.
Fogvatartása után küldte a következő jelentést:
Mar kora reggel óta nagy számban cirkáltak a rendőrök a Vencel
téren, ahol a hivatalos ünnepséget megtartották. A rendfenntartó
közegek jelenléte megerősítette a híreszteléseket, hogy független
csoportok kormányellenes tüntetéseket terveznek.
A hivatalos esemény megkezdése után körülbelül egy órával Milos
Jakes kommunista pártvezető beszéde után a tömegben kis csoportok
elkezdték ütemesen kiabálni, hogy "szabadság, szabadság" és
transzparenseket bontottak ki, amelyek a politikai foglyok szabadon
bocsátását követelték.
A rendőrség gyorsan megkezdte a tüntetők őrizetbe vételét és engem
is elvonszoltak hamarosan egy kis mellékutcába. Itt az
államvédelmisek ököllel az arcomba vágtak, és a földre dobták
magnetofonomat. Öt óra hosszat tartó fogva tartásom alatt láttam,
hogy más őrizetbevetteket is bántalmaztak.
Tomás Cvarok vezető ellenzékinek agyrázkódása lett, miután arcba-
és a hátán ütlegelték. Miközben fogva tartottak, folytatódott a
tiltakozás. Egy férfit letartóztattak, amiért Mihail Gorbacsov
hivatalos plakátját vitte. A tömeg pedig azzal gúnyolta a
rendőröket, hogy: Gorbacsov figyel titeket!"
|
|
|
|
|
|
|
Világbanki kölcsön energiafejlesztésre
|
Washington, 1989. május 31. szerda (MTI) - Washingtonban kedden a Világbank és Magyarország képviselői két kölcsönmegállapodást írtak alá. A megállapodások értelmében a Világbank 100 millió dollár összegű szénhidrogén ipari fejlesztésekhez kapcsolódó kölcsönt nyújt az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztnek.
Az energiaracionalizálást elősegítő beruházások finanszírozását szolgáló 10 millió dollár összegű kölcsön felvevője a Magyar Nemzeti Bank A kölcsönöket 15 éves lejárattal és félévenként változó, a Világbank hitelfelvételi költségeihez igazodó kamatlábbal, ötéves türelmi idővel nyújtja a Világbank. A kölcsönökkel a Világbank a hatékonyabb energiatermelést, a racionálisabb energiafelhasználást, illetve az ehhez szükséges, ésszerűbb közgazdasági környezet kialakítását segíti elő. +++
1989. május 31., szerda 08:28
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|