 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
Lemondtak az Erdélyi Szövetség alelnökei
"Elítélendőnek tartjuk, hogy egyesek a Szövetséget
egyéni politikai ambícióik érvényesítésére használják fel. Számunkra
erkölcsileg is visszatetsző megnyilatkozásokra került sor, melyek az
Erdély ügyét felvállaló, közismet személyiségeket igyekeztek
kompromittálni, ugynakkor a Szövetség szervezését, munkáját is
akadályozták."
BBC, Késő esti panoráma:
Május elsejei körkép
"Prágából Misha Glenny arról küldött jelentést, hogy a gondosan
megtervezett május elsejei felvonulást a kommunista párt
keményvonalas politikája ellen tüntető csoportok zavarták meg. Több
tucat embert - közöttük magát Misha Glennyt is - őrizetbe vették.
Fogvatartása után küldte a következő jelentést:
Mar kora reggel óta nagy számban cirkáltak a rendőrök a Vencel
téren, ahol a hivatalos ünnepséget megtartották. A rendfenntartó
közegek jelenléte megerősítette a híreszteléseket, hogy független
csoportok kormányellenes tüntetéseket terveznek.
A hivatalos esemény megkezdése után körülbelül egy órával Milos
Jakes kommunista pártvezető beszéde után a tömegben kis csoportok
elkezdték ütemesen kiabálni, hogy "szabadság, szabadság" és
transzparenseket bontottak ki, amelyek a politikai foglyok szabadon
bocsátását követelték.
A rendőrség gyorsan megkezdte a tüntetők őrizetbe vételét és engem
is elvonszoltak hamarosan egy kis mellékutcába. Itt az
államvédelmisek ököllel az arcomba vágtak, és a földre dobták
magnetofonomat. Öt óra hosszat tartó fogva tartásom alatt láttam,
hogy más őrizetbevetteket is bántalmaztak.
Tomás Cvarok vezető ellenzékinek agyrázkódása lett, miután arcba-
és a hátán ütlegelték. Miközben fogva tartottak, folytatódott a
tiltakozás. Egy férfit letartóztattak, amiért Mihail Gorbacsov
hivatalos plakátját vitte. A tömeg pedig azzal gúnyolta a
rendőröket, hogy: Gorbacsov figyel titeket!"
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Etruszk-láz és Prágai Tavasz (1. rész)
|

Prága, 1989. május 1. hétfő (MTI-Panoráma) - Jöttek, láttak, győztek. Nem Caesar, nem a rómaiak, hanem elődjeik, az etruszkok, akiknek nyelvét, történelmének rejtelmeit mindmáig nem sikerült megfejteni. E titokzatos itáliai nép tárgyi emlékeiből, hallatlanul gazdag kultúrájából ad ízelítőt a Hibernia-csarnokban rendezett kiállítás, amely nagy lázba hozta a prágaiakat. A csípős tavaszi szélben türelmesen állnak sorban, hogy bebocsáttatást nyerve megcsodálhassák a berlini, a budapesti, a leningrádi, a moszkvai, a varsói múzeumok és a prágai Nemzeti Múzeum féltett kincseit. Csodálatos vázák, szobrok, maszkok, fegyverek, ékszerek, a hétköznapi élet kellékei, a földművelés és gazdálkodás eszközei, kultikus tárgyak, kő és márvány szarkofágok sorakoznak az üvegvitrinekben.
A prágaiakat valásággal meghódították és rabul ejtették az etruszkok. Nem újkeletű ez a vonzalom, csak most újra lángra lobbant. Frantisek Koller báró obristvi kastélyában már a múlt században gyűjtött etruszk vázákat. A kollekciót aztán eladták II. Vilmos porosz királynak, s ez máig pótolhatatlan veszteség Csehország számára. Egyébként az etruszk kiállítás következő állomása Budapest lesz. Varsóba, Moszkvába és Leningrádba is eljutnak majd a kincsek, s az NSZK-ban, Ausztriában és Franciaországban szintén nagy az érdeklődés irántuk. Az ,,etruszk-láz,, közepette is serényen készülnek már a zenerajongó csehek az idei Prágai Tavaszra, a muzsika e patinás nemzetközi ünnnepére, amely immár több mint negyven éve rendszeres találkozója világhírű mestereknek és a zene szerelmeseinek. A mostani prágai tavaszon sem szerényebb a kínálat: a hangszeres előadók között olyan nagyságok lépnek majd fel, mint Maurizio Pollini olasz zongoraművész, a csellisták új csillaga, a japán Jo-Jo Ma és az immár klasszikus Zuzana Ruzickova csehszlovák csemballóművész. A fesztivál hagyományos nyitóhangversenyén - május 12-én a kultúrpalotában - a cseh filharmonikusok élén az ausztráliai származású Sir Charles Mackerras vezényli Smetana ,,Hazám,-ját. (folyt.)
1989. május 1., hétfő 10:54
|

Vissza »
|
 |

Etruszk-láz és Prágai Tavasz (2. rész)
|

Két alkalommal is szerepel a BBC filharmonikus zenekara (Edward Downes-szel a karmesteri pulpituson) a Smetana-teremben. A prágai várban, a Szent Vitus székesegyházban Gennagyij Rozsgyesztvenszkij vezényletével a szovjet Állami Szimfonikus Zenekar szólaltatja meg Berlioz fenséges requiemjét. Az idei prágai tavasz egyébként valóságos énekesparádé lesz. Fellép Ruggero Raimondi, a világhírű olasz basszista, Karajan, Solti György, Bernstein és mások kedvence, az amerikai Jessye Norman, az olasz Katia Ricciarelli, a wales-i Gwyneth Jones, a mexikói Francisco Araiza. Külön csemege Krzysztof Penderecki Fekete maszk-ja, amelyet a poznani Nagyszínház ad elő, úgyszintén a salzburgi Mozarteum zenekar koncertje. És még nem is említettük Christoph von Dohnányit és a clevelandi zenekart, a bécsi Tonkünstlerorchestert és a Brandis Quartettet. Nem csoda hát, ha a prágaiak mindent megtesznek, hogy időben jegyet szerezzenek a fesztiválra, ami bizony sokkal nagyobb művészet, mint hétvégén bejutni az etruszkokhoz. +++ Láng Judit (Prága), MTI-Panoráma
1989. május 1., hétfő 10:55
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|