|
|
|
|
- A magyar kiváltságok - 1. folyt.
|
A tanulmány 600 ezer főre becsüli azoknak a számát Lengyelországban, akik a hatalom és az ebből adódó előjogok gyakorlati birtokosai. A nomenklatúra tényleges erejének bizonyítékát látják a szerzők abban, hogy bár Lengyelországnak Szolidaritás vezetésű kormánya van, de változatlanul köztársasági elnök az az ember, aki éppen a Szolidaritás felszámolásának szándékával 1981-ben bevezette a szükségállapotot. Politikai megfontolásokra való hivatkozással továbbra is kommunista politikus áll a kulcsfontosságú nemzetvédelmi és belügyi tárca élén. A helyi funkcionáriusok, vállalatvezetők, diplomaták, rendőrök, ideológusok, stb. elsöprő többsége a posztján maradt, úgy, hogy jogosan merül fel a kérdés: valójában ki uralkodik ki felett? A tanulmány valamivel derülátóbban értékeli a magyarországi helyzetet. A tömegtájékoztatási szervek feletti pártmonopólium megtört, néha úgy tűnik, hogy a Munkásőrség napjai meg vannak számlálva és az új alkotmány feltehetően rögzíteni fogja a kormány és a hadsereg szerepének határait. A jelentés hangsúlyozza, mind a magyar, mind a lengyel reformmozgalmak tagjai azon a véleményen vannak, hogy a politikai változásoknak nem szabad provokálniuk a Szovjetuniót, és nem szabad hogy erőszakba torkolljanak. Az angol szakértő szerint kívánatos, hogy a változás folyamata fokozatos legyen, mert az egypártrendszer négy évtizedes uralma alatt az ellenzék nem gyűjthetett tapasztalatokat az államigazgatási és végrehajtói hatalom terén. Ez ugyanakkor meglassítja a nomenklatúra felszámolását, és tekintetbe kell venni azt is, hogy az uralkodó osztály tagjai megkezdték hatalmuk átmentését. A vezető káderek elsősorban olyan minisztériumokba igyekeznek, amelyek a geopolitikai realitásokra való hivatkozás már említett ürügyén előreláthatólag a jövőben is kommunista kézben maradnak. (folyt.)
1989. szeptember 27., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|