|
|
|
|
- Választási rendszer - 1. folyt.
|
- Na dehát akkor maga a törvénytervezet? - A nemzeti kerekasztal-tárgyalások több mint három hónapja folynak. Az eredeti elképzelések szerint témájuk a választási törvény és a hozzá szorosan kapcsolódó egyéb törvények, például a párttörvény kidolgozása lett volna. Ennek ellenére az elmúlt hónapokban sok mindenről hallottunk e tárgyalások olykor súlyos konfliktusokat kiváltó témáiról, például az MSZMP vagyonszétosztásáról, a köztársasági elnöki intézményről, vagy a munkahelyi pártszervezetek jogosultságáról, vagyis csupa olyan ügyről, ami - szerintem - az Országgyűlés nem pedig a kerekasztal hatáskörébe tartozott volna, de olyan nyilatkozatokon kívül, hogy például már a vitatott kérdések többségében megegyeztek, stb. szinte semmit nem lehetett hallani a választójog tervezetéről. Egy hónappal ezelőtt hangzott el először néhány nyilatkozat, emlékeztetnék Baranyai Tibornak, a Szociáldemokrata Párt egyik vezetőjének a Magyar Rádióban közölt interjújára, amely a készülő tervezetet súlyos szavakkal bírálta. A hallgatás azonban még ezután is folytatódott, s csak az elmúlt egy-két hétben látott napvilágot rövid kivonatokban a tervezet, így a Népszabadság szeptember 7-iki számában és a Heti Világgazdaság utolsó számában, úgy tűnik, hogy az egyezség augusztus végén vagy szeptember elején született meg. A Magyar Szocialista Munkáspárt és Ellenzéki Kerekasztal által közösen kidolgozott választási törvénytervezetet, amelyet - megintcsak szerintem - népszavazásra kellene bocsátani, minden lakossági megvitatás, sőt alapos ismertetés nélkül kívánják a jelek szerint elfogadtatni a jelenlegi Országgyűlés szavazógépezetével. Ez persze nem demokráciára nevelés, hanem a demokratikus elvek lejáratása. Az oka pedig az, hogy durván antidemokratikus választójogi törvénytervezetet dolgoztak ki a háromszögletű kerekasztalon, feltehetően azzal a céllal, hogy az előre elképzelt választási eredmény születhessen meg, de a demokratikus választások látszata legyen keltve. Ebben egyébként Magyarország vezető politikusai már sok-sok évtizede nagy gyakorlatra tettek szert. +++
1989. szeptember 16., szombat
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|