|
|
|
|
Ülést tartott a Minisztertanács (8. rész)
|
Ennek három fontos feltétele van; az egyik: a konvertibilis valutában történő elszámolás, a másik: a világpiaci árfeltételek és árarányok érvényesítése és a harmadik: az egymás közötti kereskedelem mennyiségi kontingenseinek fokozatos leépítése, illetve csökkentése. Ilyen irányú tárgyalások intenzíven folynak, a mi megítélésünk és tapasztalataink szerint szovjet részről van készég az áttérésre - hangoztatta a kormányszóvivő. Döntés még nem született, egyebek közt azért sem, mert egy ilyen áttérés a magyar fél számára komoly mértékű cserearányromlást idézne elő az áttérés kezdeti időszakában. Ezt a kérdéskört a kormány a közeljövőben áttekinti, napirendre tűzi. Az MTI egy másik kérdésére a szovjet villamosenergiaszállításra vonatkozott. Bajnok Zsolt szerint ez augusztusban és szeptemberben 10-12 százalékkal csökkent, illetve csökken. Tudomása szerint igéret van arra, hogy ez valóban csak erre az időszakra vonatkozik, és a későbbiekben a szovjet partner szerződéses kötelezettségeit teljes mértékben teljesíteni fogja. Azt persze senki nem állíthatja felelősséggel, hogy ez a kiesés nem okoz gondot, ám csak a termelőszféra meglehetősen szűk területein. A lakosság energiaellátásában semmiféle problémát nem jelent. A téli energiaellátás is - az előrejelzések szerint - megfelelő lesz, nem lesz komoly, széles körű energiaellátási gond - tette hozzá a szóvivő. Ami Pozsgay Imre államminiszter nyilatkozatát illeti, miszerint a kormány a párttörvény tervezetét a háromoldalú egyezség híján is beterjeszti a Parlament elé, Bajnok Zsolt ugyancsak az MTI kérdésére nem kívánta kommentálni. Hiszen Pozsgaynál avatottabb ismerője a nemzeti kerekasztal-tárgyalásoknak, a tárgyalási konszenzus megteremtése lehetőségeinek és egy esetleges konszenzushiány következményeinek pillanatnyilag a kormányban egészen biztos, de talán szélesebb körben sincs - válaszolta a szóvivő az MTI kérdésére. (MTI)
1989. szeptember 7., csütörtök 21:10
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|