|
|
|
|
A PDSZ nyílt levele Glatz Ferenchez (OS)
|
1989. augusztus 25., péntek - Tisztelt Miniszter úr A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének soproni szemináriumán, megvitatva oktatásügyünk helyzetét, arra az álláspontra jutottunk, hogy néhány sürgős, azonnal végrehajtandó intézkedésre van szükség. Ezek a következők: - Meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy az iskolában társadalmi szervezetek képviselői órakedvezményt kapnak. - Biztosítani kell a tantestületenek azt a jogot, hogy élhessen az igazgató visszahívása és az igazgató-helyettes személyével kapcsolatos bizalmatlansági indítvány lehetőségével. - A minisztériumnak állást kell foglalnia arról, hogy a társadalmi ünnepeinkről való megemlékezés kérdésében a döntési jog alsófokon a nevelőtestület, középfokon a tantestület és a diákság kezébe kerüljön. - Szülessék állásfoglalás arról, hogy a politikai szervezetek vonuljanak ki az iskola vezetéséből. - A minisztérium helyezze hatályon kívül a tantervek bevezető (ideológiai) fejezeteit. - Szűnjék meg az osztályfőnöki órák minden témabeli és tervezésbeli kötöttsége. - A minisztérium törölje el az iskolákban folyó honvédelmi oktatás követelményét és tantárgyát. Végül kérjük Tisztelt Miniszter Urat, minden lehetséges fórumon képviselje álláspontunkat arról, hogy az oktatás költségvetésének növelése a következő forrásokból is elengedhetetlenül szükséges: - a Munkásőrség és az Ifjú Gárda teljes vagyona és költségvetése; - a Hazafias Népfront teljes vagyona és költségvetése; - az MSZMP és a SZOT oktatói célokat szolgáló vagyonának és költségvetésének jelentősebb része. (OS)
1989. augusztus 25., péntek 17:09
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|