|
|
|
|
Állásfoglalás a szociálpolitika lehetséges mozgásteréről (2. rész)
|
A II/2-es számú munkabizottság mostani, csütörtöki ülésén a szociálpolitika lehetséges mozgásterét vitatta meg az elkövetkezendő évekre. Az MTI értesülése szerint augusztus 31-én a lakáspolitikai változások szociális kérdéseit vitatják meg, szeptember közepéig a társadalombiztosítás döntést igénylő kérdéseiről tárgyalnak, különös tekintettel az alacsony, illetve a túlzottan magas, valamint a kiemelt nyugdíjakra. A közleményt aláíró felek az MTI munkatársának elmondták, hogy ezúttal érdemi, tartalmi vita folyt, a szociálpolitika iránt elkötelezett szakemberek valódi eszmecseréje bontakozott ki a kedvező légkörű megbeszélésen. Bánfalvi István az MSZMP részéről kifejezte meggyőződését: mindannyian azzal a felelősséggel ültek asztalhoz, hogy kötelességük közösen megkeresni azokat a legfontosabb megoldásokat, amelyek a gazdasági és politikai válságból való kilábalás során védik a legnehezebb helyzetben lévőket, megakadályozzák, hogy nagyobb társadalmi csoportok jóvátehetetlenül leszakadjanak a társadalmi átlaghoz képest. Különösen fontosnak ítélte, hogy miközben a mai politikai közéletre sokszor az intolerancia, a vádaskodás jellemző, a munkabizottság ülésén - pártállástól függetlenül - mindenki arra törekedett, hogy a nehéz sorban élők ne eshessenek napi politikai konjunkturális küzdelmek áldozataivá. A mostani megegyezés erkölcsi jelentőségét jelzi az a tény, hogy politikai elvek feladása nélkül is össze lehet fogni a társadalmi problémák megoldására. A felek józanságának köszönhető, hogy sikerült közösen körvonalazni egy valóságosan végrehajtható szociálpolitika reális mozgásterét. Zám Mária az Ellenzéki Kerekasztal részéről annak a véleményének adott hangot, hogy a szociálpolitika kérdéseiben nem a három tárgyaló fél között a legsúlyosabb az ellentét. A gazdasági lobby, az ügy ,,kerékkötője,,, amely anélkül kívánja talpra állítani a gazdaságot, hogy megfizetné a munkaerő árát. A szociálpolitika mai helyzetében nem tehet mást, mint saját költségvetésén belül kénytelen mérlegre tenni, mely csoportok azok, amelyektől elvehet, illetve kiket részesíthet előnyben. Nem tartható fenn tovább az a viszony a termelőszféra és a szociálpolitika között, hogy a szociálpolitika menedzseli a gazdaságot. (folyt. köv.)
1989. augusztus 25., péntek 16:20
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|