|
|
|
|
A kerekasztal-tárgyalásról
|
München, 1989. augusztus 25. (SZER, Magyar híradó) - Folytatódtak a háromoldalú nemzeti kerekasztal-tárgyalások. A mai fordulótól kezdve középszinten is a nyilvánosság előtt zajlanak a megbeszélések. Az MSZMP tárgyalóküldöttségét Pozsgay Imre és Fejti György vezette. Az Ellenzéki Kerekasztal delegációjának élén Boros Imre kisgazdapárti politikus állt. A harmadik oldalt Nagy Imre, a Demisz vezetője képviselte. Ez az új nyilvánosság tette lehetővé, hogy magyarországi tudósítónk, Szőcs Géza is jelen lehetett a Parlament épületében. Most őt hallják: Ezelőtt pontosan egy héttel az Ellenzéki Kerekasztal sajtótájékoztatójáról szóló kommentáromban megkockáztattam azt a jóslatot, hogy az MSZMP kénytelen lesz meghátrálni és feladni azt az álláspontját, mely szerint a középszintű tárgyalásokról ki kell zárni a sajtót. És íme - ahogyan Pozsgay Imre fogalmazott ma délután -, az MSZMP üdvözli a nyilvánossággal kapcsolatos döntést. Ma délután két órakor kezdődött meg tehát a Parlament Vadásztermében a nemzeti kerekasztal-tárgyalások első nyilvános középszintű fordulója, mégpedig az 1/3-as bizottság munkájának a választójog és választási kérdések jelenlegi állásának áttekintésével. Mielőtt még magával a tulajdonképpeni napirenddel foglalkoztak volna a felek, az Ellenzéki Kerekasztal részéről Orbán Viktor kért felvilágosítást Pozsgay Imre államminisztertől, az MSZMP küldöttségének vezetőjétől a Prágában még mindig fogva tartott magyar állampolgárok ügyében, valamint abban az ügyben, hogy a kerekasztal-tárgyalásokon részt vevő Tirts Tamás, a Fidesz képviselője váratlanul katonai behívót kapott. Pozsgay Imre ígéretet tett arra, hogy megtesznek mindent a szóban forgó kérdések gyors és kielégítő megoldása érdekében. (folyt.)
1989. augusztus 25., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|