|
|
|
|
Beszélő: az új elit
|
München, 1989. augusztus 23. (SZER, Kommentár nélkül) - A mikrofonnál Kasza László. Szalai Erzsébet szociológus nagy figyelmet keltő tanulmányt írt társadalmunk új elitjéről a Beszélő 27. számában. Rövidítés nélkül olvassuk fel írását: Az új elit. Manapság a politizáló közvélemény és a független szervezetek nagy része legelsősorban a többpártrendszerre való átmenet kérdéseivel foglalkozik. Stratégiák, taktikák, koalíciók születnek e vonatkozásban. Az Ellenzéki Kerekasztal az MSZMP-t, mint a hatalom kizárólagos birtokosát jelöli meg. Több független szervezet a jelenlegi kormány lemondását követeli. Korábban sem vitattam, ma sem vonom kétségbe a többpártrendszerre, a valóságos, az esélyek egyenlőségén alapuló többpártrendszerre való áttérés történelmi jelentőségét. Tudom, hogy az MSZMP-vezetés kezében még mindig túl sok hatalom összpontosul. Látom, hogy a jelenlegi kormány kapkod, nem ura a helyzetnek. Többedmagammal félek a gazdasági összeomlástól, melyet politikai robbanás, majd diktatúra követhet. Mégis úgy gondolom, hogy a kérdések, a napi taktikai küzdelem, a látható politikai és gazdasági hatalom bírálata, a rövid távú politikai alternatívák taglalása túl sok energiát köt le. A politizáló értelmiségiek és a független szervezetek túlságosan sokat foglalkoznak a hatalom csúcsával és túlságosan keveset a társadalomban végbemenő új, bár szabad szemmel még csak kevéssé látható folyamatokkal. Miközben erejük igen nagy részét a visszarendeződés megakadályozására fordítják, nem gondolják igazán végig, mi lesz, ha e visszarendeződésre nem kerül sor. Mi lesz, ha a választásokon jelentős pozíciókat szereznek. Pedig ez reális alternatíva. (folyt.)
1989. augusztus 23., szerda
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|