|
|
|
|
Az új miniszterek sajtókonferenciája (1. rész)
|
1989. május 10., szerda - Még javában tartott az ülésszak vitája, amikor az újonnan megválasztott miniszterek a magyar és a nemzetközi sajtó képviselőivel találkoztak a Parlament zsúfolásig megtelt Gobelin termében. Békesi László pénzügyminisztert, Glatz Ferenc művelődési minisztert, Horn Gyula külügyminisztert, Horváth Ferenc ipari minisztert, Hütter Csaba mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert, valamint Kemenes Ernőt, az Országos Tervhivatal elnökét Németh Miklós kormányfő mutatta be az újságíróknak.
A Minisztertanács elnöke rövid bevezető nyilatkozatában elmondta: a kormány mostani átalakítását már az új alkotmány szellemében kezdeményezte. Ily módon nem egyszerűen személycseréket hajtottak végre a kormányzatban, hanem olyan változtatásokat, amelyek egy egységesebb, ütőképesebb kormányt segítenek létrehozni az ország előtt álló feladatok megoldása érdekében. Ez a megoldás - fejezte ki reményét Németh Miklós - kivívja a demokráciát, a jogállamiságot, a nyíltságot szorgalmazó emberek szimpátiáját; s az új miniszterek személye mindenben megfelel a magyar nép, a társadalom elvárásainak. Kiválasztásuknál a kormányfő arra törekedett, hogy új generációt vonjon be a kormányzat munkájába. Az is fontos szempont volt, hogy hívei, elkötelezett harcosai a magyar politikai és gazdasági reform együttes, összehangolt megvalósításának. Felkészültségük, szakmai hozzáértésük segíti a kormány egységének, ütőképességének erősítését. A sajtó képviselői előtt nem kevésbé fontos szempont, hogy az új vezetők jó kommunikációs készséggel rendelkeznek - tette hozzá. A TV-Híradó tudósítója rövid összegzést kért a miniszterektől legsürgetőbb feladataikról. Békesi László elmondta, hogy a pénzügyi tárcának számos részkérdést kell kidolgoznia az elkövetkezendő hetekben a gazdaságban kialakult feszültséggócokról szóló kormányjelentés előterjesztéséig. Emellett négy-öt nagyobb lélegzetű, önálló előterjesztésre is készülnek, köztük a költségvetési reform téziseiről, az adókorszerűsítés elveiről, illetve az 1990-es költségvetés programjáról. Kemenes Ernő azt hangsúlyozta, hogy az Országos Tervhivatal kiveszi részét a rövid távú gazdasági menedzselésből is, a legnagyobb feladatot azonban a kormány átfogó programjának kimunkálása rója a tervezőkre. (folyt.köv.)
1989. május 10., szerda 19:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|