|
|
|
|
Leszerelési lépés az NDK-ban
|
Dorogman László, az MMTI tudósítója jelenti:
Berlin, 1989. április 28. péntek (MTI-tud.) - A Német Demokratikus Köztársaság pénteken megkezdte a januárban bejelentett egyoldalú leszerelési lépéseknek a megvalósítását. A nemzetközi sajtó képviselői a helyszínen kisérhették figyelemmel egy Schwerin megyei páncélos ezred leszerelésének és feloszlatásának első fázisát.
A Berlintől mintegy 100 kilométerre fekvő Goldberg városka határában csaknem 100 külföldi újságíró, rádió- és tévé-riporter kapott tájékoztatást az egyoldalú és feltétel nélküli haderőcsökkentés illetve harckocsi-kiselejtezés részleteiről. Tanúi lehettek a Goldbergben 25 éve állomásozó 8. harckocsizó ezred leszerelő katonáit búcsúztató ünnepségnek. Az ezred harckocsijait három részletben szállítják el a helyőrségből beolvasztás illetve népgazdasági hasznosítás céljából. A személyi állomány távozásával megüresedő laktanyákban a jövőben azokat a fiatalokat helyezik el, akik vallási meggyőződésük alapján nem kívánnak fegyveres szolgálatot teljesíteni. Ők ezentúl - három hónapos katonai alapkiképzés után - a népgazdaság különböző ágazataiban, például az építőiparban végzett munkával teljesítik alkotmányos kötelességüket. +++
1989. április 28., péntek 13:49
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
NDK leszerelési lépés - kiegészítés
|
Berlin, 1989. április 28. péntek (MTI-tud) - A goldbergi harckocsizó ezredtől a mai napon 126 katona szerelt le, első lépésként az egység feloszlatása felé. Ünnepélyes búcsúztatásukra a kaszárnya központi terén felsorakozott az egész ezred, a katonák családtagjai, továbbá a helyi párt- és állami vezetők. A tér négy oldala mentén T-55A típusú harckocsik, BMP-1 könnyű páncélosok, 23 milliméteres önjáró lövegek helyezkedtek el, ünnepi kulisszát nyújtva a nagy eseményhez.
A kaszárnyától 12 kilométerre lévő klawei vasutállomáson az újságírók megszemlélhették a vasuti szerelvényre rakott 31 darab T-55A típusú harckocsit, amelyek alig egy hónapja a 8. ezred 2. zászlóaljának harceszközeként még részt vettek a Zyklus 89 elnevezésű hadgyakorlatban. A szolgálatból kivont páncélosokat a Drezda megyei Ostritzba szállítják, ahol alkatrészekre bontva beolvasztják, illetve népgazdasági célokra hasznosítják őket. +++
1989. április 28., péntek 18:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|