|
|
|
|
Horn Gyula nemzetközi sajtóértekezlete (2. rész)
|
Szakítani kell a közmegegyezésnek azzal a felfogásával, amely mind ez ideig a különböző érdekek, alternatív felfogások és törekvések elfojtását szolgálta. Jelenlegi helyzetünkből nem lehet úgy kitörni, hogy ne sértsünk bizonyos érdekeket. Meg kell teremteni a pluralizmus intézményes alapjait, gazdasági orientációs váltásra van szükség, az emberi és demokratikus szabadságjogok területén pedig a lehető legteljesebb mértékben érvényesíteni kell az európai hagyományokat. A hazánkban végbemenő demokratizálási, megújulási folyamat nem irányul egyetlen ország vagy nép ellen sem - hangoztatta Horn Gyula, kijelentve, hogy ebben a folyamatban nem sértettünk meg egyetlen két- vagy többoldalú nemzetközi megállapodásunkat sem. Nemzeti és nemzetközi törekvéseink kifejezetten a civilizált világ realitásaiból és kívánalmaiból indulnak ki. Készek vagyunk új nemzetközi kezdeményezésekre, olyanokra, mint a hagyományos fegyverkezetek radikális csökkentése, a NATO és a VSZ viszonyának korszerűsítése, az új gazdasági biztonság megteremtése, vagy a helyi válsággócok problémáinak új módon való kezelése. A szövetségi rendszeren belül végérvényesen elmúlt a monolitikus egység hirdetésének időszaka. Ma a nemzeti sajátosságok a döntőek, az egyes tagállamok nemzeti gyarapodása erősítheti a közös érdekeket - mondta a politikus, majd külön kitért a román-magyar viszony kérdésére. Kifejtette: nem a két nép érdekellentétéről van szó, a feszültség alapvetően a politikák különbözőségében rejlik. A magyar fél szerint a nemzetiségi kérdésekben és az egyéni szabadságjogok érvényesítésében az egyetemes emberi normákat és követelményeket kell figyelembe venni. (folyt. köv.)
1989. április 24., hétfő 16:26
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|