|
|
|
|
Országgyűlés (45. rész)
|
Ezután kérdések következtek: Balogh Károly (Győr-Sopron m., 11. vk.) a lakosság devizáért ------------- történő vásárlásai tárgyában intézett kérdést a kereskedelmi miniszterhez. A képviselő elmondotta: a jelenlegi körülmények miatt a lakosság arra kényszerül, hogy fontos, tartós használati cikkeket ne Magyarországon, hanem külföldről, devizáért szerezzen be. A Magyarországon devizáért árusító üzlethálózat ugyanis nem készült fel a hazai vásárlók fogadására. A forgalom felfutását akadályozza az is, hogy ezekben a boltokban a magyar állampolgárok engedély nélkül csak 4000 forint értékű külföldi valutáért vásárolhatnak termékeket. Ennek következménye például az, hogy Ausztriában a lakosság mintegy 5 milliárd értékű schillingért vásárolt a múlt esztendőben tartós fogyasztási cikkeket. Ha ennek a pénznek csak a felét itthon költötték volna el, 2 százalékos kereskedelmi árrés mellett is 7 millió dollár értékű nyereség képződhetett volna a dollárért árusító boltokban. Beck Tamás kereskedelmi miniszter elmondotta, hogy a devizával kapcsolatos szabályozás a Pénzügyminisztérium, illetve a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe tartozik. A minisztérium elsősorban annyit tehet, hogy gondoskodik a belföldi - forintért vásárolható termékek - kínálatának számottevő javításáról, s így járul hozzá a bevásárló turizmus csökkentéséhez. Emellett bővítik a devizáért árusító üzletek választékát is. Jelenleg 350 ilyen bolt működik Magyarországon, s mintegy 30 százalékos - igen magas - árréssel dolgoznak. A tárca olyan feltételeket kíván teremteni, hogy ezek a boltok csökkentsék az áraikat. A közeljövőben két, valutáért árusító nagyáruház megnyitását is tervezik. A Skála-Sztráda Tatabánya közelében - a Huma céggel - vegyesvállalatot alapítva már idén tavasszal megkezdi árúsítását konvertibilis valutáért. A másik ilyen áruházat valószínűleg Szegeden nyitják meg. Megvizsgálták a mélyhűtő berendezések hazai gyártásának lehetőségét is, mivel a lakosság elsősorban ezeket a cikkeket vásárolja Ausztriában. A jászberényi Lehel Művek képviselőitől azonban azt a tájékoztatást kapták, hogy a magas kamatok miatt egyelőre nincs lehetőség a mélyhűtő szekrények és ládák gyártókapacitásának fejlesztésére. (folyt. köv.)
1989. január 11., szerda 20:43
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|