|
|
|
|
Országgyűlés (36. rész)
|
Annak a véleményének is hangot adott, hogy a magyar-román kettős állampolgárságról szóló egyezmény felmondása segítené a Magyarországra menekültek jogi helyzetének rendezését. Ezzel kapcsolatosan elmondotta, hogy a Magyarországi Református Egyház ilyen irányú előterjesztésére az igazságügyminisztertől olyan tájékoztatást kaptak, miszerint megerősödőben van az egyezmény megszüntetésének szándéka. Felmerült a külügyi bizottság ülésén az a gondolat is, hogy a kormány forduljon az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez a romániai nemzeti kisebbségek és a menekültek ügyében. A továbbiakban az egyházaknak a menekültek körében kifejtett igen széles körű tevékenységéről adott számot. A kormány erőfeszítéseit elismerve a bürokratikus akadályokra, a lakás- és hitelügyek elhúzódására hívta fel a figyelmet. Az egyházak nézete szerint kormánybiztos kinevezése lenne kívánatos - a tárcaközi bizottság ténykedése mellett - az ügyek gyorsabb intézése érdekében. További problémaként vetette fel a nem magyar anyanyelvű menekültek továbbutaztatásának gondját. Segítséget kért a külföldről az egyházhoz érkező ruhaküldemények vámolási eljárásának megkönnyítéséhez. Végezetül a tömegtájékoztatási eszközök felelősségét hangsúlyozta, mindenekelőtt abban, hogy ellenőrizetlen híreket ne közöljenek, mert a valótlan információk rontják hitelünket, akadályozzák e kényes kérdésnek a hatékony kezelését. A külügyi bizottság nevében támogatta Bánffy György képviselő indítványát. Az elhangzottakat Albert Béláné (Hajdu-Bihar m., 8. vk.) még ------------- azzal egészítette ki: Hajdú-Bihar megyében is számos romániai áttelepült kíván bérlakáshoz jutni, illetve lakást vásárolni. Ezért szükségesnek tartotta annak tisztázását, hogy külföldi állampolgár kaphat-e bérlakást, illetve vásárolhat-e lakást Magyarországon, mert tudomása szerint az érvényes jogszabályok erre nem adnak lehetőséget. (folyt.köv.)
1989. január 11., szerda 20:02
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
MTV2 nézői telefonok
" - Köveces Janka Bp. IV. Pozsonyi út 2.b 89o-93o: A kislány nyert a Mozaik játékban, de a nyereményt / hátizsák + 5ooFt / rossz néyre postázták, ezért nem tudta átvenni. Azután érdeklődöm, hogy kaphatnánk meg a nyereményt? / A név most is nagyon érthetetlen volt /
- Papp Imre Miskolc 72-721: Olyan problémával hívom Önöket, ami véleményem szerint másra is tartozik. Ez a következő: feleségem GYES-n van, én egy nagy vállalatnál dolgozom. A feleségemnek kórházba kell mennie, / a kislányom 3 éves lesz, - azzal a kéréssel fordultunk a gyer¬ekorvoshoz, mivel nem tudjuk megoldani a kislány elhelyezését, vegyen engem, az apukát táppénzbe. Azt a választ kaptuk, hogy ez nem lehetséges, / Nem volt ideje befejezni./"
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|