|
|
|
|
Rendkívüli arab csúcs: május 20. vagy június 10.
|
Eszes Tibor, az MTI tudósítója jelenti:
Kairó, 1989. április 27. csütörtök (MTI-TUD) - A rendkívüli arab csúcsértekezletre - melynek gondolatát II.Hasszán marokkói király vetette fel a palesztin probléma és libanoni válság sürgető megvitatására - május 20-án vagy június 10-én kerül sor. Ezt Husszein jordániai uralkodó jelentette be a kuvaiti Asz-Szijasza című lapban csütörtökön megjelent nyilatkozatában. A király szerint jelenleg is folynak intenzív tárgyalások a pánarab szervezet tagjai között e két dátum közötti választásról.
Az arab fővárosokban magas rangú marokkói küldöttségek tárgyalnak ez ügyben, s figyelemre méltó, hogy - lévén a libanoni helyzet megvitatásáról is szó - Damaszkusz is támogatásáról biztosította a kezdeményzést. Libanonban az ország mintegy kétharmadát ellenőrzi a 35 ezer főnyi szíriai katonaság. A jordániai király e nyilatkozatában is megismételte: országa, valamint Irak és Észak-Jemen csak akkor vesz részt a rendkívüli csúcstalálkozón, ha arra meghívást kap Egyiptom is. (E négy ország a tavasszal létrejött Arab Együttműködési Tanácsba tömörült. Líbia viszont a hét végén közölte: a maga részéről távol marad minden olyan arab csúcsértekezlettől, melyen ,,Izraellel békeszerződés ben álló állam is részt vesz,,. Egyiptom Arab Liga-tagságát 1979-ben az Izraellel kötött különbéke miatt függesztették fel. Husszein király kijelentette, hogy ,,valamennyi külföldi erő távozását kívánja Libanonból,,. A jordániai uralkodó szerint ,, valamennyi arabnak együtt kell működnie a nemzetközi közösséggel, amely azz összes külföldi erő távozását kívánja Libanonból,,. +++
1989. április 27., csütörtök 17:13
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|