|
|
|
|
SZKP KB - vita (1. rész)
|
Szántó András, az MTI tudósítója jelenti:
Moszkva, 1989. április 27. csütörtök (MTI-tud.) - Két nappal az SZKP Központi Bizottságának soron kívüli ülése után, a vita teljes anyagának közzétételével világossá vált: több történt kedden, mint egyszerű generációváltás. A húsz felszólaló többsége kemény kritikával és önbírálattal beszélt az átalakítás több mint négy évének legfájóbb gondjairól, átfogva a párt és a társadalom, a gazdaság és a belpolitika szinte egész problémakörét. A napilapok ismertetik Mihail Gorbacsov zárszavát, a Pravda pedig emellett - mind eddig szokatlan módon - nyilvánossagra hozta a vitában elhangzott valamennyi felszólalás teljes szövegét is.
A március végi választások néhány tapasztalatából indult ki Ratmir Bobovikov, a KB póttagja, a vlagyimiri területi pártbizottság első titkára, amikor azt mondta, hogy még éreztetik hatásukat a pangás évei. A pártbizottságok sok helyütt nem találták meg a választás előtt a megfelelő taktikát. A mai gondokat felvázolva rámutatott, hogy a gazdasági változások elmaradnak a politikaiak mögött, s ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni. A lakossági pénzjövedelmek ez év elején négyszer nagyobb ütemben nőttek, mint a termelés mennyisége, s kétszeresen haladják meg a munka termelékenységének növekedési ütemét. Az árufedezet nélküli pénztömeg elmélyítette az áruhiányt, az inflációs folyamatokat és szociális feszültséget teremtett. Aggasztónak nevezte, hogy a választásokon kevés munkást választottak képviselővé, s ezért azt javasolta, hogy határozzanak meg pontos keretet arra, hány munkásküldötte legyen a törvényhozásnak, és csökkentsék a társadalmi szervezetek által betölthető mandátumok számát. Ő hozta szóba először - s többen csatlakoztak hozzá -, hogy a televízió egyik legnépszerűbb műsorában, a pénteken késő esténként jelentkező (és Magyarországon is látható) Vzgljad műsorában éppen Lenin születésnapján javasolta Mark Zaharov színházi rendező, távolítsák el Lenint a mauzóleumból, s az építményből csináljanak pantheont. Felszólalása végén tomácsolta a környezetében élők kérdését - a párt vezető munkatársai, s itt a PB-ből Vagyim Medvegyevet és Alekszandr Jakovlevet említette név szerint, miért nem vesznek részt személyesen a gyűléseken, hogy visszaverhessék az ideológiai ellenfelek érveit? (folyt. )
1989. április 27., csütörtök 15:52
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|