|
|
|
|
NSZK: Kohl - kormánynyilatkozat (1.rész)
|
Flesch István, az MTI tudósítója jelenti:
Bonn, 1989. április 27. csütörtök (MTI-tud.) - Helmut Kohl, az NSZK kormányfője a szövetségi gyűlés (Bundestag) csütörtöki ülésén előterjesztett kormánynyilatkozatában felszólította a nyugati szövetség tagállamait, hogy közösen támogassák a reformerőket a Varsói Szerződés összes államában. Európai és amerikai barátainkkal érintkezve kiállunk azért, hogy együttesen viseljük egy ilyen politika felelősségét, és egyeztessük eljárásunkat - mondotta.
A kancellár szerint a második világháború óta először kezd testet ölteni az a remény, hogy sikerül kilépni a kelet-nyugati szembenállás árnyékából. Világszerte lenyügözi az embereket az, ami az óvilágban történik. A szociális piacgazdaság ma már a szocialista országokban is növekvő egyetértésre talál, és keleti-délkeleti szomszédainknál mindinkább útat tör magának az emberi jogok és a szabadság iránti vágy. Kohl ebből a tényezőből eredeztette azt az esélyt is, hogy Európáról fokozatason lepattogzik az évtizedes kemény kéreg, és alatta kisarjadhat a német egység új reménysége is. Az NSZK szilárdan eltökélt szándéka - jelentette ki -, hogy él minden olyan lehetőséggel, amely alkalmas a kölcsönös jobb megértés és együttműködés előmozdítására, az európai béke és biztonság megszilárdítására. A szovjet politika ma kívül-belül egyaránt hajlamosabb a kompromisszumokra, készségesebb a párbeszédre, és az együttműködésre, és bár a szovjet és más országbeli reformpolitika sikere-kudarca nem Nyugaton dől el, a Nyugat a párbeszéd és az együttműködés jövőbe mutató közös politikájával sokat tehet e fejlődés előmozdításáért. Erre mi el vagyunk szánva - hangsúlyozta. Kohl a nyugatnémet külkapcsolatok rendszerében központi helyet tulajdonított a Szovjetunióhoz fűződő viszonynak. Hírül adta, hogy Gorbacsov júniusi látogatásakor olyan közös okmányt írnak alá, amely kijelöli a kétoldalú kapcsolatok távlatait, az európai békéért és biztonságáért való fáradozások irányát. A Bonn-Moszkva kapcsolat- rendszer mozgásba lendülését jelzi, hogy a látogatás idején megállapodást kötnek az ifjúsági cseréről, kulturális intézetek létesítéséről, beruházások előmozdításáról, szakemberképzésről. A bonni kormányfő egyidejűleg kifejtette azt a nézetét is, hogy Gorbacsov reformjait változatlanul bizonytalanságok kisérik végső kimenetelüket illetően. Nyomasztónak minősítette a grúziai, örményországi és azerbajdzsáni fejleményeket, azt, hogy a mostani vezetés is páncélosok és katonák bevetéséhez folyamodik konfliktusok elfojtása végett. Ezért szerinte nem zárhatók ki viszaesések. (folyt.)
1989. április 27., csütörtök 15:04
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|